Hivatalosan is készül a GTA 6

2022. február 4. – 17:05

Másolás

Vágólapra másolva

Ahhoz képest, hogy már nyolc éve, hogy megjelent minden idők egyik legjövedelmezőbb videójátéka, a GTA 5, a játékot fejlesztő Rockstar csak most ismerte el hivatalosan is, hogy már készítik a folytatást. A Rockstar a honlapján jelentette be több GTA 5 online funkciójához kapcsolódó hír mellett, hogy igen, már javában dolgoznak a GTA 6-on.

Nyilván nem meglepő, hogy készül a folytatás, de eddig az egyébként is általában titkolózó Rockstar hivatalosan egy szót sem beszélt a GTA 6-ról, és hát miért is tette volna, amikor a GTA Online-nal évek óta degeszre keresik magukat. Nem véletlen, hogy közlemény szövegében is megemlítik, hogy a GTA 5 indokolatlanul régóta ott van a top játékok között a hatalmas online közösségének köszönhetően, de joggal kérdezték sokan őket, hogy hol marad már ennyi idő után a folytatás. Ennél többet nem árultak el azon kívül, hogy a következő játékkal is az a céljuk, hogy szignifikáns mértékben múlják felül az előző játék színvonalát.

Ezen kívül más infót továbbra sem lehet tudni, és ahogy a Rockstart lehet ismerni, bármiféle hivatalos tájékoztatás csak az első rövidebb teaser után elképzelhető. Addig csak találgatások és kétes hátterű szivárogtatások vannak. A Rockstarnak pedig hamar fel kell fednie, hogy mire készülnek azok után, hogy a GTA-trilógia remaster enyhén szólva nem lett túl nagy siker.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!