2022. február 19. – 09:54
Gondolom, nem vagyok egyedül azzal a véleménnyel, hogy a 2000-es évek egyik legjobb magyar tévéműsora a Beugró volt. A csodálatos színészgárdával meghajtott improvizációs komédia nemcsak színpadon, de képernyőn is nagyon jól működött, de a műsor megszűnése óta még csak hasonlót sem láthattunk. Most a Netflixen kicsit vigasztalódhatunk a Murderville-lel, ami ugyan nem olyan frenetikus, mint a Beugró volt, viszont világsztárok játszanak benne.
A netflixes sorozat egy brit tévéműsort, a Murder in Successville-t gondolja újra. Ez 2015-17 között futott a BBC egyik csatornáján, és egy olyan várost képzelt el, ahol csak híres emberek élnek, például Gordon Ramsay a rendőrfelügyelő. A város polgárait egy-egy színész játszotta (tehát Ramsay személyesen nem szerepelt a műsorban), és minden részben történt egy bűnügy, amit egy nyomozópárosnak kellett megoldania. A csavar: míg a duó egyik tagja egy színész volt, addig a segítője minden részben más: egy-egy celeb, aki mindig saját magát játszotta, és aki semmit nem tudott a forgatókönyvből. A nyomozás végén a segédet játszó híresség feladata volt a megtalált információkból összerakni, hogy ki volt a tettes, ami adott még egy réteget a műsornak. Amellett, hogy jókat lehetett röhögni a rögtönzéses jeleneteken, a néző foteldetektívként megpróbálhatta a vendégsztárral együtt kitalálni, ki a gyilkos, és örülni, ha neki sikerül a bravúr, de a nyomozó híresség pofára esik.
A Murderville alapjaiban teljesen átvette a Murder in Successville receptjét, de azért tompított is rajta. Ha úgy tetszik, amerikaibbra, és megkockáztatom, hogy így fogyaszthatóbbra hangolta a műsort. A brit eredeti gyakran csúszott szürrealitásba, akár szuperhősös tematikával is kacérkodott, vagy melodramatikusan eljátszotta, hogy meghal a főhős. A Murderville-ben jóval kevesebb az abszurd elem, és a címbéli városban sem hírességek laknak, hanem átlagemberek – akik persze követnek el bűntényeket. Ez a változás követhetőbbé teszi a látottakat, ami egyáltalán nem baj egy amúgy is két műfajt mixelő sorozatnál, szóval teljesen értem, hogy a showrunner-producer miért hozta meg ezt a döntést. Ő amúgy Krister Johnson, aki korábban például a Wet Hot American Summer sorozatok írója volt, és a Murderville humora is kicsit hasonló, de szerencsére van benne Will Arnett is.
Mert hát Will Arnett-től minden jobb lesz, ő volt Az ítélet: család legjobb karaktere (és milyen erős mezőnyben), és azt se felejtsük el, hogy Bojack Horseman is Arnett hangján szólal meg. A Murderville-ben Terry Seattle-t alakítja, egy régivágású nyomozót, akinek detektívtársát 15 éve megölték, és ez a befejezetlen ügy azóta is kísérti. Ráadásul a felesége éppen válik tőle – ami azért kellemetlen, mert a nő egyben Terry főnöke is, a kerületi rendőrparancsnok. Ez az alaphelyzet már önmagában rejt néhány visszatérő poént, és ide érkezik meg minden részben egy celeb, hogy zöldfülű partnerként segítsen Terrynek felgöngyölíteni egy ügyet.
Az epizódok félórás hossza barátságosan rövid, a bűnügyek pedig megteremtik egy jó krimi-szerepjáték alapjait. Karikatúraszerűek, de azért ötletesek, mindegyik ügy felkínál három gyanúsítottat és a rávezető nyomok mellett félrevezetőket is (nem is sikerül mindegyik vendégnek kitalálnia a tettest).
Hiányosságok leginkább dramaturgiai oldalról mutatkoznak, ami azért a koncepcióból is következik. Amikor a meghívott híresség gyengébben reagál a helyzetekre, amikben improvizálnia kellene, akkor a sorozat is leül, én leginkább Marshawn Lynch amerikaifocista és Annie Murphy sorozatszínész hozzájárulását untam. Viszont amikor Terry jó partnert kap, pompás poénok születnek, mint amikor Sharon Stone-nak kell megvizsgálnia egy hullát vagy amikor Conan O'Briennek kell kihallgatnia egy bűvészt, aki a vallatás közben trükköket mutat be. A legjobb snittek persze azok, amikor a be nem avatott celeb elröhög egy jelenetet, vagy akár a hulla, akit Sharon Stone éppen megtapogat. De egyszer még az is előfordul, hogy Arnett nem bírja komoly arccal a vendégművész majomkodását (Kumail Nanjianinak jár ezért a kitüntetés).
A Murderville színvonala tehát hullámzó, de azért bőven a jobb Netflix-tartalmak között a helye. Egy kiváló bűnös (!) élvezet a könnyed szórakozásra vágyóknak, de akár azoknak is, akik szeretnek a képernyő előtt tippelgetni, hogy ki a gyilkos. Ha ez a hatrészes évad azt akarta megmutatni, hogy a brit recept Arnett-tel és amerikai sztárokkal is működik, ezt fényesen bizonyította. Részemről jöhet a második, harmadik, n-edik évad, annak ellenére, hogy a sorozat nem a hosszú távú memóriámban fog rögzülni. És hát borzongató belegondolni abba, hogy a Beugró csapata mit hozna ki abból, ha bedobnák egy magyar Murderville díszletei közé.
