Soltész Rezső: Ha a világnak van hét csodája, akkor Azahriah az egyik

2023. november 10. – 13:46

Másolás

Vágólapra másolva

„Ha a világnak van hét, nyolc, kilenc, sok csodája, akkor Azahriah az egyik ilyen csoda a magyar könnyűzenei életben. Egyedülálló önfejlődési folyamat az ő története. (…) Minden elismerésem az övé, bízom benne, hogy sokáig fog tartani a sikere” – mondta Soltész Rezső az RTL reggeli műsorában.

A Corvina és az Oxygen zenekarok volt énekes elmondta, hogy Azahriah zenéje távol áll tőle, de a sikerei magáért beszélnek. „Tőlem távol esik a zenéje, ha énekelnem kellene egy sort, nem biztos, hogy vissza tudnám idézni, de nem is nekem szól az ő műfaja. Azoknak a fiataloknak szól, akik együtt éneklik vele azokat a fordulatokat, amik nekem esetleg problémát okoznának. És ez a lényeg” – mondta Soltész Rezső, aki arról is beszélt, hogy életében először vállalt színészi szerepet. A Herendi Gábor által rendezett Valami Amerika sorozatban a Galaxis nevű tehetségkutató egyik zsűritagját alakítja.

Azahriah pár héttel ezelőtt minden jegyet eladott a jövő évi Puskás Arénában rendezett három koncertjére, szabályos népőrületet okozva itthon. Májusban a Telex Afterben adott interjút, nemrég pedig külön foglalkoztunk azzal, hogy miért lehet ő az első igazi modern magyar szupersztár, és mi állhat az Azahriah-mánia mögött.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!