A Manor Lordsban ott van a következő nagy stratégiai slágerjáték reménye

2024. május 12. – 09:12

A Manor Lordsban ott van a következő nagy stratégiai slágerjáték reménye
Fotó: Hooded Horse, YouTube

Másolás

Vágólapra másolva

Sötét középkor ide vagy oda, a korszakon alapuló videójátékok évtizedek óta rendkívül népszerűek, a korban játszódó stratégiai-, városépítős játékok pedig saját mezőnyükből is kiemelkednek, elég csak az Age of Empires, vagy a Stronghold sorozatokra gondolni. A zsáner legújabb indulója, a Manor Lords pedig minden elképzelést túlszárnyalt, a túlnyomórészt egy ember által, már hét éve fejlesztgetett játék ugyanis megdöntötte a Steam kivánságlista-rekordját, a játékot a korai hozzáférésű megjelenés pillanatában több mint hárommillióan várták.

Harc az elemekkel

A Manor Lordsot év elején a legjobban várt videójátékos listánkra is felraktam, hiszen a stratégiai játékok nagy rajongójaként örömmel konstatáltam, hogy az elmúlt években újjáéledt a műfaj. Az pedig pláne üdvözlendő, hogy egyre több játék indul el azon az ösvényen, amit elsőként talán a Banished, később pedig a Frostpunk, vagy éppen a jóval könnyedebb hangvételű Timberborn taposott ki. Ebben a három címben és a Manor Lordsban is közös, hogy az építkezés és a stratégia mellett a játékmenetben nagy hangsúlyt kap a túlélés, és ezáltal a logisztika is.

A Manor Lords ugyanis – ha nem is hardcore módon –, de többé-kevésbé realisztikus középkori környezetet teremt, ahol újdonsült nagyúrként úgy kell gondoskodunk kis falucskánk lakóiról, hogy közben nem csak különféle igényeiket, de például az évszakok váltakozását is figyelembe vesszük. A falusiaknak lakhatást, fűtőanyagot, élelmet és ruházkodási lehetőséget is kell biztosítanunk, miközben az ezek megteremtéséhez szükséges épületek felépítését és működtetését, valamint a nyersanyagok előállítását mikromenedzseljük.

A játék a képernyő jobb alsó sarkában jelzi, az évnek éppen melyik hónapjában vagyunk, ami kulcsfontosságú ahhoz, hogy minden flottul menjen. A téli hónapokban például minden háztartás kétszer annyi tűzifát használ el, és nem nőnek bogyók a bokrokon, így az ezek leszedésére szakosodott dolgozókat nyugodtan átcsoportosíthatjuk máshova. Ezzel szemben, ha nincsenek földműves falusiaink az első tavaszi hónapokban, akkor nincs, aki elvesse a búzát, amit így nem tudunk learatni ősszel, és nem lesz kenyerünk, amivel pedig remekül ki lehet bekkelni az ínséges téli hónapokat.

Az ördög a részletekben rejlik

Egyértelműen a legnagyobb játékmenetbeli plusz a Manor Lordsban, hogy az ellátási láncok nagyon aprólékosan ki vannak dolgozva. Ahhoz például, hogy legyen kocsmánk (ami fokozva a játék realizmusát, egyfajta szociális központként is szolgál majd településünkön), először kell egy árpamező. A learatott árpát aztán egy malátaüzembe kell szállítani, az itt készülő malátát pedig egy főzdébe, az elkészült sört pedig a kocsmába.

Ez alsóhangon négy falusi család munkáját igényli, de gondolnunk kell például az ökrökre is, amikkel dolgozóink a nyersanyagokat szállítják. Nem mindegyik munka igényel viszont saját épületet, van, amit a szabad kézzel megrajzolható telkeken épülő lakóházak kertjeiben is el tudnak végezni lakosaink.

A játékmenet egyik fő célja is az, hogy ezekből a lakóépületekből minél többet feljesszünk, minél magasabb szintre, hogy azok lakói egyre összetettebb munkát tudjanak végezni. Ha ugyanis elérünk egy bizonyos mennyiségű és szintű háztartást, fejlődési pontokat kapunk, amiket egy képességfaszerű felületen elköltve tudunk specializálódni a mezőgazdaság, a kereskedelem, az ipar vagy éppen az erdőgazdálkodás, gyűjtögetés irányába.

A játék másik fontos központi eleme, a piactér is szerves része a rendszernek, a házak fejlesztésének feltételei ugyanis ahhoz kötődnek, hogy a lakosok hányféle ételt, ruhát és egyéb terméket tudnak beszerezni a piacon. Hiába van tehát egy vadászunk és egy pékünk, egy család udvarán csirkék, ezáltal pedig tojásaink, az is kell, hogy ezek a falusiak a piactéren is nyissanak egy standot. Ez elsőre rémisztően túlkomplikáltnak hangzik, de nekünk semmi más dolgunk nincs, mint kijelölni a piactérnek szánt területet, és gondoskodni arról, hogy valaki termelje a nyersanyagokat, onnantól automatikusan nyílnak majd standok.

Az viszont egyáltalán nem logikus, hogy ki, mikor és mivel kezd el kereskedni, hiszen nem csak az egyes erőforrásokat előállító dolgozók cuccolnak ki a piacra, de az ezek tárolására szolgáló raktárosok is. Így viszont ember legyen a talpán, aki látja, hogy éppen mit kellene finomhangolni, hogyha nincs elég sokféle étel a piacon. Hasonlóan komplikált és nehézkes a fegyverkezés is, hiszen az ebből a célból foglalkoztatottaknak számtalan különböző nyersanyagból, egyesével kell összeállítani minden egyes fegyvert és pajzsot.

Hál' istennek a harc nem kapott nagy hangsúlyt, pláne nem a játék ezen korai szakaszában, általában maximum 2-3 egységgel meg tudjuk védeni magunkat a szintén elég csekély számban támadó banditák ellen. Érdekes adalék, hogy a harcosokat is a lakosok közül kell verbuválnunk, így csak akkora sereget tudunk kiállítani, ahányan a településünkön laknak, ráadásul a harcba vonulók a munkából is kiesnek. A fejlesztők egy korábbi Steam posztjából egyébként kiderül, hogy nem is céljuk a harc erőltetése.

Üres váz a mi istenünk

Nincs mit szépíteni azonban azon, hogy a Manor Lords nagyon, nagyon kezdeti állapotban van, hiába elérhető a béta évek óta, a játék jelenlegi formájában korai hozzáférésűnek is épphogy elég. Egyetlen térképet kapunk (habár az legalább szép nagy), nincs történet, és bizonyos játékmenetbeli elemek egy az egyben hiányoznak. Nincs tutorial sem, a Help menüponttal pedig legtöbbször kitörölhetjük, úgyhogy nem csak az elemekkel küzdő népünk, de mi is magunkra leszünk utalva.

Sűrűn futunk bele olyan assetekbe és menükbe, amiknek nincs is neve, csak a munkacímet látjuk, ha rájuk kattintunk a kurzorral. Hiányoznak továbbá bizonyos animációk is, amik sokat elvesznek a játék realizmusából, hiszen embereink hiába húzzák a farönköket egyesével az épülő házakhoz ökrök segítségével, ha aztán azok varázsütésszerűen változnak tetővé, aztán házzá. De hasonló furcsaság az is, amikor egy felvillanó üzenetből értesülünk róla, hogy banditák a szomszédos régió túlfeléről kifosztották az éléskamránkat. Az, hogy ezek szánt szándékkal történnek, vagy csak nem volt idő elkészíteni őket, egyelőre rejtély.

A szép, hangulatos grafika és az organikusan fejlődő városunkban sürgő-forgó falusiaink látványa mindenképpen kárpótol, de sajnos csak ideig-óráig. Ha kimaxoljuk a jelenleg elérhető lehetőségeket, nem sok mindent tudunk csinálni a játékban, a különböző mechanikák erőegyensúlya pedig szintén nincs valami jól belőve. Tapasztalatom szerint földműveléssel százszor könnyebb túlélni, mint például az ipari lehetőségeken keresztül. A játék távlati célja egyérteműen az, hogy a sok rendszer és különféle ellátási láncok egymásba simulva alkossanak nagy egészet, de ez a gépezet egyelőre recseg-ropog.

A Manor Lords a korai hozzáférés első napjától elérhető az Xbox Game Pass szolgáltatásában, ami nagyon jól áll neki, hiszen a steames, 15 ezer forintos áráért egyelőre inkább egy később megvalósuló, még félkész állapotban sem lévő projekthez járulhatunk hozzá. Ha viszont le tudunk lassulni a játék tempójára, és átadjuk magunkat az autentikus zene, szép grafika, és aprólékos játékmenet nyújtotta élvezeteknek (és nem bánjuk, hogy egyelőre ez nem tart ki sokáig), akkor nem csak játszani érdemes a Manor Lordsszal, de bizalmat is szavazhatunk neki. Annál is inkább, mert a játék máris kapott egy gigászi frissítést, ami rengeteg, a felhasználók által észrevett és kifogásolt hibát javít.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!