Több mint 700 millió dollárt kalapozott össze a játék, ami tizenkét év után még mindig nem jelent meg

2024. május 29. – 11:32

Másolás

Vágólapra másolva

A játékot fejlesztő Cloud Imperium Games által közzétett számok alapján átlépte a 700 millió dollárt (ez nagyjából 250 milliárd forintot jelent) a 2012 óta korai hozzáférésben lévő Star Citizen, amelynek ennyi idő után még mindig nincsen megjelenési dátuma. Az itt elérhető kampányadatok alapján a cikk írásakor egészen pontosan 5 242 572 játékos dobott össze 702 531 079 dollárt, alighanem reménykedve abban, hogy a játék egyszer majd tényleg meg fog jelenni.

Az IGN cikke szerint amúgy a fejlesztők idén március közepén, az Alpha 3.23 megjelenése után már elkezdtek arról beszélni, hogy az 1.0-s verzió (vagyis a hivatalos megjelenés) már látható a horizonton. Az viszont nem derült ki, hogy mennyire lehet közel, a stúdiót vezető Chris Roberts csak azt mondta el, hogy az Alpha 4.0 még idén megjelenik, meg hogy a különálló játékként fejlesztett Squadron 42 – amiben többek közt Gary Oldman és Mark Hamill is szerepelnek – mechanikáit a lehető leggyorsabban át akarják vinni a Star Citizenbe.

Roberts szerint ezek mind közelebb hozzák a hivatalos megjelenést, de további infókat a valamikor idén megjelenő roadmapből lehet majd megtudni. Így aztán nem meglepő, hogy a Star Citizen megítélése az elmúlt bő tíz évben az összeszedett, egészen hajmeresztő összeg ellenére minimum kétes. Játszani ugyan régóta lehet vele, és igazából mostanra nem is néz ki rosszul, annyira régóta készül és annyira sok pénzt tapsoltak már el rá, hogy a Cloud Imperium Games sokak szerint minden idők legnagyobb átverését üzemelteti videójáték helyett.

Roberts 2012-ben azt mondta, 2014-ben meg is jelenhet a játék – itt érdemes megjegyezni, hogy a nagyon hasonló, szintén 2012-ben bejelentett űrszimulátor, az Elite Dangerous tényleg meg is jelent akkor –, azóta viszont folyamatosan csak tologatták a megjelenést és a fontosabb funkciókat is, miközben egyre ambiciózusabb vállalásokat tettek. A Squadron 42 például eredetileg a Star Citizen része lett volna,

aztán inkább úgy döntöttek, hogy egy külön játékot csinálnak belőle, amit azóta a Star Citizennel párhuzamosan tologatnak.

Abból is jól látszik, hogy mióta húzódik már a fejlesztés, hogy az eredeti, 2 millió dollárt behozó kickstarteres gyűjtés óta beröffentett gyűjtőoldalon a nagyobb mérföldkövek konkrétan „csak” 65 millió dollárig terjed, aminek mostanra már a tízszeresét is bőven meghaladta a gyűjtés. Persze ez annyira nem is meglepő, a másik, szintén sokat kritizált jellemzője ugyanis az a fejlesztőknek, hogy imádnak felfoghatatlanul drága csomagokat eladni. Itt a Legatus-csomag viszi a pálmát, amit eleve csak akkor lehet megvenni, ha az ember már elköltött ezer dollárt a játékra.

Ebben egy rakás más dolog mellett a játék összes űrhajója benne van, és a 2018-as bevezetése óta folyamatosan egyre drágább lett. Ez idén januárban már 48 ezer dollárba került, jelenleg pedig 60 900 dollárt, vagyis 21 631 071 forintot kell kifizetni érte. Összehasonlításképpen ennyi pénzért még a mai ingatlanpiacon is ki lehet fogni egy okés garzont Budapesten, a jelenlegi átlagkeresettel számolva pedig durván négy évet kellene dolgozni ahhoz, hogy valaki megvehessen egy rakás pixelt egy félkész játékban. Persze csak akkor, ha közben semmi másra nem költ.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!