Októberben térhetünk vissza a felújított Silent Hillbe

2024. május 31. – 06:08

Másolás

Vágólapra másolva

A jövő heti EP-választás árnyékában könnyű megfeledkezni róla, de itt van a nyakunkon a nyári videójátékos dömping is, jövő pénteken a Summer Game Fest nyitóceremóniájával startol majd el az őrület. Az első fecske viszont megint a Sony volt, ami a januári State of Play után magyar idő szerint csütörtök éjfélkor megtartotta az idei második ilyen bemutatóját. Nagy izgalmakra most sem lehetett számítani, és tényleg nem is okoztak meglepetést, de legalább egyebek mellett kiderült, hogy az újragondolt Silent Hill 2 október 8-án érkezik.

A Sony az előzetes pletykák alapján nem akarta hosszúra nyújtani a bemutatót, és valóban nem is húzták az időt, rögtön belevágtak a dolgokba, első körben a tavaly ilyentájban leleplezett Concorddal. Ehhez most érkezett egy viszonylag hosszú CGI-előzetes, aztán kiderült, hogy az erősen a karakterekre (akik közül az egyik teljesen olyan, mint egy zöld Yondu) és egy, a Star Wars csempészeit idéző látszólagos sztorira fókuszáló jelenetek ellenére már megint egy 5v5-ös többjátékos lövölde lesz.

Az nem világos, hogy ezt ki a fene kérte, de az előrendelés június 6-án indul, ahogy pedig az tavaly kiderült, a játék PS5 mellett pécére is érkezik. A fejlesztők állítják, hogy rengeteget polírozták az egészet, hogy az élmény a lehető legjobb legyen. Alább látható, hogy fog kinézni, ez alapján konkrétan semmi újdonság nincs benne:

Ezután gyorstüzelve bejelentették azt az egyáltalán nem meglepő fejleményt, hogy a pécére nemrég megjelent, ott kifejezetten jól teljesítő Ghost of Tsushima után a God of War Ragnarök is jön pécére, jött előzetes egy új Dynasty Warriors játékhoz, amit Originsnek fognak hívni, és játékmenetet villantottak az Infinity Nikki nevű nyílt világú öltöztetős kalandjátékhoz, jelentsen ez bármit is. Ja, és bejelentették a Ballad of Antarát is, ami első blikkre egy enpluszegyedik soulslike-nak tűnt, de közben annyira meghökkentő dizájnokat villantott, hogy még érdekes is lehet. Előzetes alább:

Ezt két PSVR 2-es játék követte – Skydance's Behemoth, Alien Rogue Incursion –, majd kiderült, hogy a kínai NetEase által fejlesztett, a külső nézetes kamerát leszámítva leginkább mobilos Overwatch-klónnak kinéző Marvel Rivals hamarosan zárt bétát kap PS-en, ezután viszont szerencsére visszatértek a pár fokkal érdekesebb bejelentésekhez.

Az egyik ilyen a kínai Everstone Studio által fejlesztett Where Winds Meet volt, az előzetese alapján nagyjából arra lehet számítani tőle, mint a Team Ninja Wo Long: Fallen Dynastyjétől, vagy a szintén kínaiak által fejlesztett, idén érkező Black Myth: Wukongtól. A hivatalos leírás alapján a nyílt világú játék megalkotásánál nagyban inspirálódtak a vu-hszia nevű irodalmi műfajból, amely hős harcművészek kalandjait mutatja be.

A másik érdekesség a pécére és PS5-re újragondolt Until Dawn volt, aminek a létezése nem volt titok, de most mozgásban is láthattuk. A rajongók azt is látni vélik, hogy új jelenetek is kerültek bele, szóval elképzelhető, hogy nem csak a szebb látvány miatt lesz érdemes megvenni. Ezután kiderült, hogy a konzolokra is érkező Path of Exile 2-vel ezeken osztott képernyőn is lehet majd játszani, valamint, hogy lesz átjárás a platformok között.

Az újragondolásokhoz visszatérve a Silent Hill 2-t is megmutatták megint. Ebből nagyjából azt lehetett leszűrni, hogy a remake-et fejlesztő lengyel Bloober Teamnek valahogy sikerült aggasztóan rondává varázsolnia az egyik legkorszerűbb grafikus motort, az Unreal Engine 5-öt, bár az előző előzetesnél még mindig sokkal jobban nézett ki a játék. Az mindenesetre kiderült végre, hogy a felújított Silent Hill 2 október 8-án jelenik majd meg.

A végére két dolog maradt még, az egyik a tavaly év végén, a Game Awardson bejelentett Monster Hunter Wilds első rendes előzetese, a másik pedig az Astro Bot néven futó új Astro Bot-játék a korábbi Astro Bot játékokat is fejlesztő japán Asobitól. Első ránézésre előbbi tűnt érdekesnek, elvégre mégiscsak egy új Monster Hunterről van szó, de igazából sokkal menőbb, hogy a PS5 egyik nyitócímeként megjelent Astro's Playroom után a Team Asobi csinálhatott egy egészen monumentálisnak tűnő platformert. A játék már az előzetes alapján is tömve van PS-es utalásokkal és easter eggekkel, és nem mellesleg még szórakoztatónak is néz ki. Előzetes alább:

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!