Árpa Attila és Gelencsér Tímea lesz a Hell Boxing Kings két műsorvezetője

2024. június 5. – 08:35

Másolás

Vágólapra másolva

Megvan a Hell Boxing Kings két műsorvezetője, Árpa Attila és Gelencsér Tímea dolga lesz a felkonferálás, kommentálás és esetleg interjúk készítése a nemzetközi verseny résztvevőivel, írja az Rtl.hu. „Az én műsorvezetői karrieremben egy hatalmas ugrás lesz, hiszen élő műsor, műsorvezetőtárssal képernyőn, úgyhogy izgatott vagyok miatta” – mondta Gelencsér Tímea az RTL-nek. Angolul és magyarul kell majd interjúkat készíteniük, de azt mondta, nem a nyelv okoz neki kihívást, hanem a két nyelv közötti ugrálás.

Gelencsér műsorvezetőtársa a Sztárbox korábbi nehézsúlyú versenyzője, Árpa Attila lesz, aki azt mondta, nyelvtudásaira is szükség lesz, mert tíz országból érkeznek majd a versenyzők. „Így aztán elég jól jön, hogy én 14 nyelven beszélek folyékonyan. Ja nem, csak négy, mindegy, az is elég” – mondta Árpa, akit a Hell Boxing Kingsben induló Brasch Bence ütött ki a Sztárboxban.

Brasch mellett Berki Mazsi és Istenes Bence képviseli Magyarországot, a selejtezők júniusban lesznek a DVTK Arénában, a negyeddöntőket, az elődöntőket és a döntőt az RTL élőben közvetíti ősszel. Istenes Bence korábban azt mondta, úgy készül, mint egy olimpikon.

A versenyen indult volna Molnár Áron is, de vele nem tudtak megegyezni, és a színésznek Hajdú Péter producer személyével is gondja volt, erről itt írtunk.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!