Azahriah tízállomásos európai turnéra indul, Barcelonában és Münchenben is koncertezik majd

2024. június 12. – 12:16

Másolás

Vágólapra másolva

2023 után 2024-ben is európai turnéra induló Baukó Attila Azahriah: a három Puskás-koncertet adott előadó idén is fellép majd Bécsben, Prágában, Londonban és Párizsban is. Új állomásokkal is bővült idén a lista: Barcelonában, Amszterdamban, Frankfurtban, Zürichben és Münchenben is koncertezik Azahriah. A turnét 2024. szeptember közepén indítja Barcelonában, és november elsején zárja Prágában.

A napokban többoldalas portréban mutatta be Azahriah-t a Le Monde, az online kiadás Orbán kihívójaként emlegette az előadót, a printben olvasható verzió pedig antipopulista popsztárként hivatkozott rá a címben. A lap újságírója a három telt házas koncertre, a Puskás Aréna backstagébe is elkísérhette Azahriah-t. A Le Monde hosszasan tárgyalta Azahriah közéleti szerepvállalását is, felemlegetve például a Four Moods 2 szövegét és klipjét, amiben a kormánypropagandát bíráló sorok alatt többek között a Hitlert játszó Chaplin látható a videóban.

A francia lap Taylor Swiftéhez hasonlítja Azahriah itthoni közéleti hatását, mivel a cikk szerint a Fideszen belül is aggodalomra adott okot az előadó népszerűsége és kormánykritikája. Ezért is kóstolgatták csak óvatosan Azahriah-t azok után, hogy elvállalta a szereplést az influenszerek által szervezett, gyermekvédelmi tüntetésen.

A Le Monde Baukó Attila kamaszkori otthonába is ellátogatott Újpalotára, ahol nagybátyja, Baukó Csaba él jelenleg. Utóbbi – aki bevallottan Fidesz-szavazó – arról beszél a cikkben, hogy azt tanácsolta Azahriah-nak, hogy ne formáljon politikai véleményt, tartsa meg azt inkább magának, mert csak problémákat szülnek a megszólalásai.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!