A rendező szerint jövőre érkezik a TV2-re a Hunyadi-sorozat

2024. június 15. – 18:47

Másolás

Vágólapra másolva

Lengyel Balázs rendező szerint jövőre érkezhet a TV2 képernyőjére a 10,5 milliárd forintos állami támogatással készülő Hunyadi-sorozat – írja az Index.

Fischer Gábor, a TV2 programigazgatója már korábban is csak 2024 utolsó negyedévére ígérte a tízrészes sorozatot. A Hunyadi-sorozat forgatásán korábban mi is jártunk, ahol az alkotók elmondták, ekkora volumenű, ennyi színészt és statisztát mozgató magyar produkció talán még nem is készült. A sorozatot Bán Mór regényei ihlették, 2022 júliusában kezdték el forgatni több mint 600 magyar és külföldi színésszel és kaszkadőrrel. A forgatáson egyébként még a honvédelmi miniszter is járt, kardot is rántott.

A rendező most nagy kihívásnak nevezte, hogy a színészeknek számos nyelven kellett megszólalniuk, rengeteg helyszín jelenik meg, köztük a hadjáratok során érintett birodalmak. Lengyel Balázs szerint a színészek alázattal, fegyelmezettséggel kezelték a nyelvhasználatból adódó nehézségeket. A szereplők törökül és olaszul is megszólalnak a filmben. Hozzátette: az előkészítő munka három, a forgatás egy évig tartott.

A sorozatot külföldön Rise of the Raven címmel értékesítik. A tíz egyórás rész Hunyadi János, a hadvezér életét dolgozza fel, aki a 15. századi Európa kegyetlen viszonyai között, dacolva a túlerővel, döntő győzelmet aratott a nándorfehérvári csatában, átformálva ezzel Európa történelmét. A magyar szereplők között van Rujder Vivien, Kádár L. Gellért Töröcsik Franciska, Fekete Ernő, Hermányi Mariann és Medveczky Balázs is. Őket egészíti majd ki több külföldi színész.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!