Kendrick Lamar célja most már Drake teljes elpusztítása

2024. július 11. – 11:42

Kendrick Lamar célja most már Drake teljes elpusztítása
Fotó: Kendrick Lamar / YouTube

Másolás

Vágólapra másolva

Egy ideje úgy tűnt, hogy csitult az elmúlt 10 év legnagyobb rapháborúja, de Kendrick Lamar rákontrázott a konfliktusra, és július elején kidobott egy klipet a Not Like Us című beefdalhoz. A fülbemászó diss trackből egy szempillantás alatt a nyár slágere lett, amit azóta minden valamirevaló amerikai klubban lejátszottak már.

A Not Like Us instant siker lett: soha ennyien nem hallgattak még megy egy rapdalt sem a megjelenés első napján a Spotifyon. A Billboard 100-as listájának első helyén nyitott, és ott is trónolt még egy jó ideig, mostanra pedig 115 millió lejátszás van rajta YouTube-on, Spotify-on pedig 470 millió hallgatásnál jár.

Drake (akinek torontói villájánál lövöldözés történt még májusban) jó ideje szótlan, de mióta kikerült róla egy friss fotó, mindenki azon élcelődik, hogy a beef kezdete óta eltelt 3 hónap alatt legalább 5 évet öregedett.

Jól jelzi a dal körüli hype-ot, hogy Kendrick Lamar ötször előadta azt az afroamerikaiak felszabadulásának évfordulójára időzített június 19-i Los Angeles-i koncertjén, amire több mint 25 rapper ment el, hogy megmutassák a nyugati parti sztárok egységét.

Drake-nek nem jöhetett jól most a Not Like Us klipje, ami a júniusihoz hasonlóan ünnepi és közösségi pillanatokat örökít meg, óriási tömegek skandálják egy emberként a neki írt kegyetlen sorokat. Azonban amellett, hogy buli van Compton utcáin, a klip sokkal többet mond. A videóban elrejtett, Drake-nek címzett utalások pedig egy hete lázban tartják a nemzetközi hiphopközösséget.

A gyarmatosító elpusztítása

Kendrick július 4-én dobta le a dalt, ami szimbolikus és zseniálisan cinikus gesztusként értékelhető, mivel ez a függetlenség napja Amerikában. Mint a Complex cikke is kiemeli, július 4-e megosztó dátum az Egyesült Államokban, mivel a jeles napon sokak szerint csak a fehér emberek függetlenségét ünneplik, akik bár felszabadultak a britek uralma alól, gyarmatosították az őslakosok földjét és rabszolgasorba döntötték az afroamerikaiakat. Hasonlóan cselekszik szerinte Drake is, aki a zeneiparban feléli mások javait és ki akarja sajátítani az afroamerikai gyökerű hiphop műfaját.

A rapper ahelyett, hogy Drake-et vele egyenértékű – afroamerikai – kollégájaként ismerné el, egyszerűen csak gyarmatosítónak nevezi őt („No, you not a colleague, you a fuckin' colonizer”), aki félvérként-, egy fehér zsidó édesanya és afroamerikai édesapa gyermekeként képtelen teljes mértékben azonosulni azokkal a generációkon átívelő traumákkal, amikkel a fekete közösségnek meg kell küzdenie. Ne feledjük el, a beef során Rick Ross „fehér fiúnak” csúfolta az egyébként kanadai Drake-et.

Ez a vélekedés Twitteren is mémként terjed, egy felhasználó például azt hozta fel, hogy Drake úgy gyűjti nagy afroamerikai ikonok vagyonokat érő tárgyait (például Tupac gyűrűjét, Pharrell Williams ékszereit és a G-Unit egyik nyakláncát), mintha egy idegen földet kizsákmányoló gyarmatosító lenne.

Lamar szerint Drake az évek során csak azért bratyizott az atlantai trapszíntér arcaival, hogy rajtuk keresztül nevet és bebiztosított pozíciót szerezzen az utcákon, valódi, mély kapcsolat helyett pedig csak kisajátítja az olyan helyi rapperek kultúráját, mint Lil Baby, Future, Young Thug, 2 Chainz, vagy 21 Savage, akikkel mind készített már közös számot.

Kopp-kopp

A klip elején a „Shave and a haircut two bits” nevezetű hét hangból álló dallamot kopogtatják le, amit mindannyian jól ismerünk. Az elhíresült dallam Charles Hale At a Darktown Cakewalk című 1899-es dalából származik, amit minstrel show-k során játszottak először.

Darktown egy afroamerikai negyed volt Atlantában. A várost Lamar is említi a dalban: mint rappeli, régen ez volt a feketék Mekkája, ahol vasút és híd épült rabszolgamunka segítségével, most pedig Drake – a fekete kultúrát dézsmáló keselyű – innen akar magának nevet szerezni az utcán.

A „cakewalk” átvitt értelemben „egyszerű győzelmet” jelent, ami utalhat arra, hogy Lamar könnyűszerrel legyőzte őt, de rasszista jelentéstartalma is van. Régen az ültetvényeken a rabszolgákat táncversenyekre kényszerítették, ahol a győztes jutalma egy torta volt. Mint ebben a videóban hangsúlyozzák, a cakewalkot a feketék arra használták, hogy kifigurázzák a rabszolgatartóik úrias, fennkölt viselkedését.

Felejthetetlen kameók

A klipben megjelenik Mustard, a dal producere, YG, Steve Lacy, Roddy Ricch, DeMar DeRozan profi kosaras és Thundercat is. Ők mind a nyugati partról származnak, ezzel Lamar a közös egységet szeretné reprezentálni, mutatva, hogy összezár mögötte a közege, és együtt megállíthatatlanok. Az egyik legerősebb kép, amikor a rapper mellett feszít ScHoolboy Q, Jay Rock, Ab-Soul, illetve a TDE kiadó más tagjai is, köztük az alapító Anthony „Top Dawg” Tiffith is.

Lamar 2022-ben hagyta ott a neki otthont jelentő kiadót, és Dave Free-vel együtt megalapították a pgLang nevű kreatív ügynökséget és labelt, amit ők ketten tulajdonolnak, így a rappernek a saját zenéje felett is nagyobb kontrollja van. Egykori zenésztársai szerepeltetésével a rapper egyszerűen és nagyszerűen reagált azokra a pletykákra, miszerint már nincsenek jóban, Tiffith-nek pedig minden megjelenése után 50%-ot fizetett, és személyes ellentétek miatt lépett ki a közös kiadóból.

A Kendrick Lamar, Ab-Soul, Schoolboy Q és Jay Rock alkotta Black Hippy formáció második újraegyesülésének is tekinthető ez, ami a Ken & Friends koncerten már egyszer megtörtént, mivel az eseményen több közös dalt is előadtak.

Külön kiemelendő még DeMar DeRozan NBA-játékos kameója, aki végre hazatért: a comptoni DeRozan korábban a Toronto Raptors kosárcsapat sztárjátékosa volt, de jó pár évvel ezelőtt ott hagyta a csapatot, és megfordult a San Antonio Spursnél, jelenleg pedig a Sacramento Kings színeiben játszik. DeRozanről mindenki tudja, hogy jó barátok (voltak?) a torontói Drake-kel, ezért lephetett meg mindenkit, hogy a sportoló ott táncolt a színpadon Kendrickék júniusi arénakoncertjén a Not Like Us-ra, és felbukkan ugye a videóban is.

Bohóckodás

A klip elején feltűnik Tommy the Clown amerikai táncos, aki az úgynevezett clowning táncstílus feltalálója, amiből később a bohócmozdulatokból inspirálódó krumping tánc is kifejlődött. Alakját gyakran összekötik más rapperek, avagy „hiphop bohócok” kifigurázásával is, de a helyi közösség békét hozó nagyköveteként is szokás emlegetni, aki a tánccal tereli jó útra-, és tartja távol az utcai élettől a fiatalokat.

A sapka Mustard fején

Mustard, a dal producere a Toronto Blue Jays csapat sapkáját viseli, amivel szintén Drake-nek szúrnak oda és rámutatnak a saját hatalmukra: ők megtehetik, hogy magukon hordják Torontót, Drake viszont soha sem veheti ezentúl magára és a szájára Comptont. Mustard bár tagadta, hogy tudatosan trollkodott volna, mivel rengeteg sapkája van, amiket állandóan cserélget, ezt kevesen hiszik el neki az interneten.

17 fekvőtámasz és a TikTok-tánc

Kendrick a videóklip elején fekvőtámaszozik egy börtöncellában, ez szintén több jelentést hordoz. Egyfelől reagál Drake Push Ups című első diss trackjére, amiben a torontói Lamar egyik régebbi videóját szerette volna kifigurázni, melyben a rapper Compton utcáin fekvőzik.

A „Say, Drake, I hear you like 'em young / You better not ever go to cell block one” sorokkal pedig arra utal, hogy Drake imádja a kiskorúakat, és jobban jár, ha soha sem kerül börtönbe, ahol köztudottan nem kedvelik a gyerekmolesztálókat és a pedofilokat sem. Ha ez nem lenne elég, TikTokon elkezdett terjedni, hogy Lamar pontosan 17 darab fekvőtámaszt csinál, majd abbahagyja az edzést, mondván, hogy Drake azt már nem annyira szereti, ha valaki felnőttkorú, ő az ennél fiatalabbakra pályázik.

A jelenetsorban Lamar finom kézmozdulatok kíséretében leutánozza Drake egyik korábbi táncmozdulatát is, amit a torontói egy kisgyerekkel készített videóban csinált.

Még egy kis számmisztika

A Not Like Us videóklipje 5 perc 55 másodperc hosszú. Drake-ről köztudott, hogy fiatalabb korában a Degrassi gimi című sorozatban játszott, és számos epizódban a Tripe 5 Soul nevű márka ruháit viselte, a brand pulcsijain és pólóin pedig visszatérő elem volt az 555-ös logó.

Dave Free és Whitney Alford atlétája

Drake a Family Matters című diss trackben azzal vádolta meg Kendrick Lamart, hogy veri a menyasszonyát, az egyik gyerekének apja pedig igazából Dave Free. Free Kendrick gyerekkori barátja, korábbi menedzsere és kreatív alkotótársa a pgLang kreatív kommunikációs kiadóban, amit együtt alapítottak. Nem véletlenül szerepeltek együtt a New York Times borítóján.

A klipet Kendrick Lamar és Dave Free közösen rendezték, Alford pedig boldogan táncol Lamarral és közös gyerekeikkel a klipben. Ezzel provokatívan üzenik, hogy a család egysége stabil, a vádak pedig hamisak és nevetségesek. Alford és Lamar osztálytársak voltak gimnáziumban, és azóta, vagyis közel 20 éve vannak együtt kisebb kihagyásokkal. A rapper 2015-ben meg is kérte a nő kezét, de még nem házasodtak össze. Alford látható Lamar 2022-es lemezének a borítóján is.

Apró, de nem elhanyagolható részlet, hogy Whitney Alford fehér atlétát, avagy asszonyverőt visel a klipben, aminek angolul wifebeater a neve.

Táncoló talpak és az ugróiskola

A klipben visszatérő motívum a Crip Walk, rövidebb nevén a C Walk, mindenki ezt a táncot járja, még Lamar menyasszonya és gyerekei is. A tánc az 1970-es években született, a Crips utcai banda ikonikus mozdulataként híresült el. A Crips a Bloods mellett az Egyesült Államok leghírhedtebb utcai bandája, színük a kék, míg a rivális Bloods színe a piros. Felmerülhet, hogy Kendrick Lamar békítő szándékkal jár el, mivel több internetes forrás szerint ő a Bloodshoz köthető Westside Piru ganghez áll közel.

Különösen erős, amikor Kendrick ugróiskolázik, de azt is cripwalkolva teszi. Ezzel is kifigurázzák Drake-et, Lamar szinte azt üzeni vele, hogy neki az egész csatározás gyerekjáték. De direkt utalás arra is, hogy Drake szereti a fiatal lányokat és gyerekekre nyomul, hiszen ugróiskolázni csak a kislányok szoktak.

Piros, fehér, kék

A klipben rendre visszatérő elem a piros, fehér és kék szín, például a táncosok ruháin, akik a Not Like Us feliratot viselik a felsőjükön az említett színekben. Ez kapcsolódhat a július 4-i megjelenéshez és Amerika zászlaját idézheti fel bennünk, átvitt értelemben viszont utal arra, hogy vége a Bloods és a Crips bandák közti rivalizálásnak. Itt jön fel újra az egyel fentebb említett békítő szándék, hogy Lamar amolyan népegyesítőként pontot tesz a konfliktus végére, és mindenkinek helyet enged az asztalnál, illetve a videóban is, amiben Compton együtt ünnepel.

A sokat emlegetett júniusi koncert után Ice-T elismerését fejezte ki Lamar felé, mondván, hogy a rapper törekvéseivel végre békét teremthet a Los Angeles-i bandakultúrában. Snoop Dogg is hasonlóan vélekedik erről, ő speciel a nyugati part királyának nevezte Lamart.

A mumus és a maszkos

A beef során sorozatosan támadó Kendrickre az internet ráaggatta a boogeyman-, azaz a mumus becenevet, aki ördögi és mágikus technikáit latba vetve néha előlép a fényre a sötétségből, és kísérteni kezd, hogy rendet tegyen és jó gyereket neveljen a szakma pimaszkodó, pattogó kisfiúiból, köztük Drake-ből is.

A klip egyik jelenetében Kendrick háta mögött megjelenik egy settenkedő, lesből támadó maszkos figura, aki úgy néz ki, mint Drake a Dark Lane Demo Tapes című mixtape-jének sötét tónusú borítóján. Amikor Lamar kimondja a boogeyman szót, a támadó egyszerűen visszapattan és elrepül mögüle: a mumusról leperegnek a támadások, energiájával és aurájával könnyűszerrel eltüntet bárkit, aki packázni mer vele.

Compton az otthon

A Not Like Us klipje Comptonban, Kendrick szülővárosában forgott. Az indexképen és a klipben is feltűnik a comptoni bíróság és a városháza is, utóbbi előtt található egy emlékmű, amit Martin Luther King Jr. emlékére állítottak. Mintha arra utalnának, hogy itt, a bíróságon fogják elszámoltatni Drake-et, és abszolút teljhatalommal rendelkeznek a nyugati parton, és tisztelegnek a valódi afroamerikai hősök előtt.

Egy pontont besétálnak a Tam's Burgers nevű gyorsétterembe is, amit Compton egyik szimbólumaként emlegetnek. A burgerező a helyi arcoknak és Kendrick baráti társaságának is meghatározó, a rapper már az Element című dalában is arról rappelt, hogy itt szoktak lógni, és mindent, amit tesz, azt a szülővárosáért teszi: „I be hangin' out at Tam's, I be on Stockton / I don't do it for the 'Gram, I do it for Compton”

Mi lapul a konténerben?

A klip egy részét nagy fehér szállítókonténerek előtt forgatták, a Complex szerint Kendrick ezzel bújtatottan azt mondja, hogy Drake valóban érintett lehet szex- és emberkereskedelemben. Mint a magazin említi, a Drót második évadára is utalhatnak, melyben Sam Choksey nőket szállított hasonló konténerekben.

A pláne, hogy az itteni jelenetekben Dave Free és Kendrick Lamar hasonló öltözéket viselnek, mint Metro Boomin és Future a We Don't Trust You című kollablemezük borítóján, amin az ominózus Like That című dal is szerepelt, melyben Lamar borította a bilit, és kirobbantotta a sokat emlegetett beefet. Véletlen lenne?

A bagoly-szimbólum

Drake kiadójának (OVO) a logója egy bagoly. Erre kétszer is utalnak a klipben: Kendrick szétver a klipben egy bagoly alakú pinatát, ami alá azt írják, hogy egy OVHO, azaz egy OVO-kurva sem sérült meg a jelenet felvétele során.

Végül mesteri módon egy kalitkába zárt bagollyal zárják a klipet, ami szintén beszédes: Drake (avagy a bagoly maga) a saját komplexusainak és rossz mintázatainak-, egyúttal Lamarnak is a rabja, ő uralkodik felette. Emellett Kendrick mintha visszautalna a Meet the Grahams-re is, amiben arról értekezik, hogy Drake-nek egy cellában kéne rohadnia olyan hírhedt szexuális ragadozókkal együtt, mint Harvey Weinstein.

Az utalásnak továbbá irodalmi vetülete is van, sokak szerint Maya Angelou afroamerikai költőnő I Know Why the Caged Bird Singscímű önéletrajzi könyvére reflektálnak vele. Kendrick Lamar a beef során többször hangoztatta, hogy Drake-nek jobban áll az éneklés, és jobb, ha az R&B-nél marad, a rappelést viszont hanyagolnia kéne. És mit tesz a kalitkába zárt madár? Dalol, de rappelni képtelen.

A bagoly belenéz a kamerába, majd elsötétül a kép. Lamar nyert, Drake elbukott. Ügy lezárva, a vesztes rácsok mögé került a saját börtönében, a cella kulcsa viszont Kendricknél van, és ott is marad.

Felhasznált források: Complex, Vibe, Reddit, Pearl Fountain

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!