Bohóckultusz és a káosz uralkodik a Joker folytatásában

2024. július 23. – 18:25

Másolás

Vágólapra másolva

Megérkezett a Joker folytatásának teljes értékű előzetese. A Joker: Folie à Deux című filmben a bűn bohóc hercegének bőrébe megint Joaquin Phoenix bújik, Harley Quinnt pedig Lady Gaga kelti életre. Azt is megerősítették, hogy az alkotás a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon fog debütálni szeptemberben, mozis premierje pedig október 4-én lesz – írja a Deadline.

A közel háromperces trailerben újabb részletek derülnek ki a film történetéről. Két évvel azután, hogy Joker lelőtte az első film talk show házigazdáját, Murray Franklint (Robert De Niro), bíróság elé viszik Arthur Flecket. Miközben a Lady Gaga által megformált Harley Quinn is kezd vonzódni az őrülthöz, valódi Joker-kultusz alakul ki Gothamben. Fleck tárgyalását rengetegen követik, emiatt óriási zavargások törnek ki a városban. Az Arkham elmegyógyintézetről is láthatunk jeleneteket, a városban eluralkodó káoszról pedig annál is többet. Az új kedvcsinálóban felcsendül a When You're Smiling című dal is, ami megalapozza a folytatás musical hangulatát.

A Deadline szerint a Joker: Folie à Deux nagyrészt az Arkham elmegyógyintézetben fog játszódni, az első részben Joker plátói szerelmét alakító Zazie Beetz pedig visszatér Sophie szerepében.

Az első, 2019-es Joker hatalmas siker volt a Warner Bros/DC számára, a Deadpoolt megelőzve minden idők legnagyobb bevételű R besorolású (18 pluszos) filmje lett, 1,79 milliárd dollárt termelt globálisan a jegypénztáraknál. Todd Phillips rendezése 11 Oscar-jelölést kapott, amiből kettőt be is zsebelt a film. Joaquin Phoenix a címszerepért, míg Hildur Guðnadóttir a film zenéjéért nyerte el az arany szobrocskát.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!