Hatalmas terek, látványvezérlő és függönykánaán – megnéztük az RTL új székházát

2024. szeptember 10. – 04:51

Hatalmas terek, látványvezérlő és függönykánaán – megnéztük az RTL új székházát
Fotó: Lengyel-Szabó Péter / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Plexik, üvegek, átláthatóság, hatalmas terek és függönyök, függönyök mindenhol – bejártuk az RTL új székházát a Dózsa György úton. Először június végén jelentkezett be az RTL Híradója a Városliget melletti egykori MÉMOSZ (Magyar Építőipari Munkások Országos Szövetsége) székházából, azóta folyamatosan birtokukba vették a felújított székházat, és a csatorna most tartotta meg a sajtómegnyitót.

Azt fontos az elején tisztázni, hogy nem az egész magyar RTL költözött ide: az eleinte még a Fehérvári úton működő tévé hosszú évekre Budafokra, a Nagytétényi útra tette át a székházát, és a csatorna működtetésének egy jelentős része, a szórakoztató műsorok, valamint a promókészítő csapat továbbra is ott dolgozik. Az új székház frontépületébe az üzleti terület költözött (például értékesítés, hr, jogi csapat), a hátsó épületbe, az úgynevezett auditóriumba pedig a híradórészleg, tehát a Híradó, az Időjárás, a Fókusz, a Házon kívül és a XXI. század jött át.

De miért volt szükség a szétválásra? Elsősorban nem azért, mert a budafoki épületben meg kellett volna újítani a szerződésüket – mondta Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója.

Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója – Fotó: Lengyel-Szabó Péter / Telex
Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója – Fotó: Lengyel-Szabó Péter / Telex

„Másik életszakaszba került a vállalat”, ő már másfél évvel korábban eljött volna, ha lehet, mert a cég fejlődése, a kollégák munkaritmusa mást igényelt. Vidus emlékeztetett mindenkit, hogy ez már nem egy egycsatornás tévé, hanem tizenkét csatornájuk van, övék a legnagyobb magyar streamingszolgáltató is. Egyszerűen más feladatokat és máshogyan kell ellátni, az új irodaházban pedig sokkal gyorsabb a kollégákkal beszélni, elintézni valamit – mondta.

Fotó: Lengyel-Szabó Péter / Telex Fotó: Lengyel-Szabó Péter / Telex
Fotó: Lengyel-Szabó Péter / Telex

Kiss Kata, az RTL vállalati kommunikációs vezetője szerint a kétlakiság nem akkora gond, mert eleve nem minden csak a budafoki épületben történt, korábban is ki kellett mozdulni sok műsor, sok fikciós sorozat miatt, ráadásul kevés kollégának van rendszeresen dolga mindkét épületben – tehát szinte senkinek sem kell megtennie a még autóval is 45 perces távolságot naponta a két épület között, főleg nem oda-vissza. Ráadásul a híradórészlegnek, akik a legtöbbször járnak el forgatni, nagy segítség a belvároshoz közeli székház, amit a Híradó műsorvezetője, Rábai Balázs is megerősített. De ha valaki szeretne, és a munkája épp megengedi, dolgozhat bármelyik irodaházban – tette hozzá Vidus.

A budafoki székházban így már jóval kevesebb területet bérelnek, de az új irodaház is valójában egy bérlemény, amit a WING Zrt.-től bérelnek. A Covid alatt választották ki a MÉMOSZ-székházat, ami akkor még egyáltalán nem így nézett ki, és a WING az RTL igényeit is figyelembe véve alakította át az épületet. Csakhogy a székház épülete műemlék, ezért a modernizálásában, felújításában a WING-nek meg volt kötve a keze pár kérdésben, például nem építhettek hozzá semmit kívülről (az építkezés további részleteiről, a kivitelezésben részt vevő cégekről a WING honlapján olvashatnak).

Az épület 1:100-as makettje és az auditórium homlokzata – Fotó: Lengyel-Szabó Péter / Telex Az épület 1:100-as makettje és az auditórium homlokzata – Fotó: Lengyel-Szabó Péter / Telex
Az épület 1:100-as makettje és az auditórium homlokzata – Fotó: Lengyel-Szabó Péter / Telex

A modernista székházban az 1951-es átadásakor még nem volt épületgépészet, de most már ez elengedhetetlen. Ezt úgy oldották meg, hogy nem alulról kell benyúlni az álmennyezetbe, hanem lényegében álpadló van, tehát egy-egy szint padlóját felnyitva az alatta lévő szint gépészetét szerelik. De építettek új liftet, illetve kifejezett céljuk volt, hogy a lehető legtöbb természetes fényt engedjék be.

Ami az irodák kialakítása szempontjából érdekes – főleg ha valaki járt a budafoki székház dobozrengetegében –, az a sok egybefüggő tér, még a külön-külön lefoglalható tárgyalókba is könnyen be lehet látni az üvegfalakon keresztül. Külön irodák nincsenek, csak a felsővezetésnek, de ha valaki telefonálna vagy videóhívásban vesz részt, be tud ülni az egyszemélyes, zárt boxokba.

Persze ez eddig nem meglepő, az open space konstrukció nem egy új találmány, de ennyi függönnyel még nem találkoztunk irodaházban, amennyit az RTL új székházába tettek. Az üzleti terület, tehát a frontépület szintjei tele vannak függönyökkel, amiket el lehet húzni egy-egy megbeszéléshez, de akkor is át lehet látni rajtuk. Sőt, olyan elkeríthető terek is vannak, mint amik a kórházi szobákban láthatóak, amikor az ágyakat nem falakkal, hanem elhúzható függönyökkel választják el.

Fotó: Lengyel-Szabó Péter / Telex Fotó: Lengyel-Szabó Péter / Telex
Fotó: Lengyel-Szabó Péter / Telex
Fotó: Lengyel-Szabó Péter / Telex

Az új székház egyik kiemelt pontja az ötödik emeleti terasz városligeti kilátással és sok pihenőszékkel, valamint az auditórium földszintjén található „látványvezérlő”, ami majd a szomszédos, később befejezendő stúdiót fogja vezérelni úgy, hogy a munkába mindenki belelát majd. Szintén a közeljövőben fog elkészülni a vetítőterem, és médiaeseményeket is itt tartanak majd az új székházban.

Az ötödik emeleti terasz és a földszinti látványvezérlő – Fotó: Lengyel-Szabó Péter / Telex Az ötödik emeleti terasz és a földszinti látványvezérlő – Fotó: Lengyel-Szabó Péter / Telex
Az ötödik emeleti terasz és a földszinti látványvezérlő – Fotó: Lengyel-Szabó Péter / Telex

Ahogy korábban említettük, az auditórium emeletén van hírrészleg: ez régen egy 1300 fős, sötét színházterem volt, ahol pártkongresszusokat is tartottak, sőt, Che Guevara is járt itt. Ezt teljesen átépítették, sok természetes fénnyel és egy hullámzó plexicsőformából álló álmennyezettel hatalmas nyílt terű iroda lett belőle.

A híradórészleg – Fotó: Lengyel-Szabó Péter / Telex A híradórészleg – Fotó: Lengyel-Szabó Péter / Telex
A híradórészleg – Fotó: Lengyel-Szabó Péter / Telex
A híradórészleg – Fotó: Lengyel-Szabó Péter / Telex

Innen lehet elérni a Fókusz és a Híradó stúdióját is, a klíma és a hangszigetelés megoldása volt az egyik legnagyobb feladat: egyszerre kellett elérni, hogy ha elmegy egy mentő a Dózsa György úton, az ne hallatsszon be az élő műsorba, de közben a műemlékvédelmi szempontokat is figyelembe vegyék.

A Híradó egy kisebb ráncfelvarrást kapott, illetve egy hatalmas, hajlított LED-falat, amivel két hétig teszteltek és gyakoroltak az első műsor előtt. De az egész túra legnépszerűbb része az volt, amikor a bejárás résztvevői beülhettek a Híradó műsorvezetői székébe, és lefotózhatták magukat:

A Híradó és a Fókusz stúdiója – Fotó: Lengyel-Szabó Péter / Telex A Híradó és a Fókusz stúdiója – Fotó: Lengyel-Szabó Péter / Telex
A Híradó és a Fókusz stúdiója – Fotó: Lengyel-Szabó Péter / Telex
Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!