Brigitte Macron szerepelni fog az Emily Párizsban új évadában

2024. szeptember 11. – 14:37

Másolás

Vágólapra másolva

Brigitte Macron, a francia elnök felesége egy rövid jelenetben szerepelni fog az Emily Párizsban csütörtökön érkező egyik új epizódjában. Brigitte Macron a saját ruhatárából válogatott a forgatáshoz – árulta el kedden az Elle magazinnak, hozzátéve, hogy a sorozat készítői nem adtak neki különösebb iránymutatást arról, hogyan öltözködjön a felvételhez.

Fotó: Handout / Netflix / AFP
Fotó: Handout / Netflix / AFP

„Az ötlet akkor vetődött fel, amikor Darren Star (a sorozat alkotója) és én 2022 decemberében találkoztunk Brigitte Macronnal az Élysée-palotában” – mesélte Collins. Brigitte Macron szereplése azért lehet meglepő, mert a sorozatot Franciaországban számos kritika érte a francia kultúra és főváros sztereotípiákra építő, túlzó és giccses bemutatása miatt. Ennek ellenére Macron nagy rajongója a sorozatnak, és humorosnak találta, hogy az első évadban megemlítették őt, és elmondása szerint kifejezetten élvezte a forgatást.

Ez lesz a második alkalom, hogy Brigitte Macron a képernyőn önmagát alakítja. Első szereplése 2018-ban volt aVestiaires című francia vígjátéksorozatban, amely két fogyatékkal élő úszó történetét meséli el. Az év elején azt is bejelentették, hogy készül egy hatrészes életrajzi sorozat is Brigitte, une femme libre (Brigitte, egy szabad nő) címmel Brigitte Macronról.

Az Emily Párizsban negyedik évadának második fele csütörtöktől lesz elérhető a Netflixen.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!