Suppah a jövőbe látott, sok évvel megelőzte a korát

2024. szeptember 17. – 14:32

Suppah a jövőbe látott, sok évvel megelőzte a korát
Forrás: Youtube

Másolás

Vágólapra másolva

Szeptember 13-án rövid lefolyású, súlyos betegség után 43 éves korában meghalt Hámori Gábor alias Suppah, a magyar rapszíntér egyik fontos alakja. Barátai és zenésztársai szerint a rapper mindig egy lépéssel járt a kortársai előtt: mire a trap elterjedt itthon, Suppah már kinőtte azt, és jóval azelőtt vágott bele a grime-ba, mielőtt a műfajt megismerték volna Magyarországon. Ugyanez igaz a legtöbb művészeti ágra is, amiben kipróbálta magát. Suppah mindig az első tudott lenni mindenben, de ez egy kicsit sem számított neki: hiába kérte fel a 2010-es évek elején egy közreműködésre a brit rapsztár Skepta, saját maximalizmusa sokkal fontosabb volt, mint pár A-listás név, vagy a mainstream siker.

Életútja izgalmas és sokszínű, egyben tragikus is: Suppah mindig jobb akart lenni, ezzel viszont önerőből szabotálta is a karrierjét, soha el nem készült lemezét pedig belsős előadói körökön kívül soha nem hallhatta a nagyközönség. Suppah-ról barátai és zenésztársai emlékeztek meg a Telexnek.

Suppah Budapesten született 1980. október 19-én, és már fiatal korában közel került a zenéhez. Első zenei szárnypróbálgatásait 1995-ben kezdte Croa, Wherdee és MC Gőz oldalán a Back Row nevű formációban, ami a későbbiekben Hátshow Sor néven betonozta be magát az ébredező hiphopzenei színtéren. Első zenéiket egy Györemix! által szervezett koncerten mutatták be, majd az utolsó, 1999-es Fila Rap Jamen közönségdíjasak lettek, ami után kihozták a Maradjunk ennyiben klipjét.

Első lemezük, a HS 95 – 01 – Végtelen Történet című projekt 2001-ben jelent meg, majd 9 év kihagyás után egy három számot tartalmazó EP-vel (Exhumálva) tértek vissza. 2007-ben a Hátshow Sor producerével, Wherdee-vel közösen kiadták a Házifeladat című kollablemezüket, de ettől kezdve főleg szólóban tevékenykedett, és fokozatosan kialakította a saját hangját, ami a maga korában teljesen egyedülálló volt Magyarországon.

Croa, polgári nevén Faragó-Szabó Dániel gyerekkora óta ismerte Suppah-t, és már azelőtt együtt töltötték minden idejüket, hogy a Hátshow Sor formációban rappelni kezdtek volna. Mint Croa a Telexnek elmondta, Suppah-val testvérként nőttek fel egymás mellett, egy évfolyamra jártak, és hamar megtalálták a közös hangot a zene nyelvén. Suppah-ra a színtér veteránjai egybehangzóan a jövőbe látó rapperként hivatkoznak, ezt az állítást Croa is megerősíti, aki szerint Suppah már fiatalon is „mindig egy kicsit előrébb járt, és tudta, hogy mi lesz majd menő később.” Ehhez az kellett, hogy fiatalon, már 11-12 éves korában minden zenei hatást magába szívott, amivel csak találkozott.

Neki volt először kazettás magnója, amin hiphopot hallgattak, és gyerekként kortársait megelőzve ismerte a Yo! MTV Raps műsort, ami egy komplett generációval ismertette meg a hiphopot itthon. Croa szerint Suppah már idejekorán amerikai CD-ket vásárolt, és ő volt az első, aki levadászta az itthon elérhető tengerentúli megjelenéseket, köztük Ice-T, Ice Cube, és az N.W.A. legendás lemezeit.

„Hatodikban farsangon Rapülők voltunk együtt, már akkor tudtuk, hogy nekünk lesz majd egy zenekarunk” – mondja Croa a Hátshow Sor előtti időszakról, amikor még az is tervben volt, hogy hardcore zenét fognak játszani együtt, mivel a rap mellett keményebb műfajokat is elkezdtek hallgatni. „Kicsiként együtt jártunk koncertekre, amiről a szüleink nem is tudtak, azt hazudtuk, hogy átmegyünk a másikhoz” – idézi fel Croa, akinek az unokatestvére MC Gőz, a Hátshow Sor tagja. Vele egy, a Régiposta utcában tartott Animal Cannibals-koncerten találkoztak először együtt, és már 1994 környékén elkezdték tervezgetni egy csapat megalapítását, majd 1995-ben összeálltak és zenélni kezdtek.

Producer híján hiphop instrumentálokat tartalmazó cédéket vásároltak, Croa szerint a legendás I Got 5 On It alapja volt az első, amire írogatni kezdtek, úgy, hogy akkor még fogalmuk sem volt arról, hogy hogyan kell szöveget írni. A fiatalok gyakran jártak Györemixhez, a hazai műfaj egyik atyjához, az ő segítségével valósult meg az első fellépésük, amihez már Wherdee, a későbbi alkotótársuk adta nekik az első alapokat. Bár zöldfülűként kezdték nagyobb, ismertebb hazai hiphopformációk előtt, idővel mindannyian elkezdtek komolyan foglalkozni a zenével, és egyre több felkérést kaptak, a kezdeti időkben az Animal Cannibalstől is, akiknek a koncertjén összeverődtek.

Suppah kezdetben még visszafogottabb mc volt Croa szerint: „nem uralta a színpadot, nem volt egy nagyszájú figura, és csak fokozatosan alakult ki a magabiztossága.” Az már korán feltűnt, hogy Suppah több művészeti ágban is tehetséges, és mindenben kipróbálta magát. Jól rajzolt, eleinte papíron, aztán sokat járt a barátaival graffitizni is. Gyakran hangsúlyozott előremutató alkotói személyisége és kísérletező vágya már ekkor megmutatkozott: kitanulta a Photoshopot, ami Croa szerint már nagyon divatos, de akkoriban még senki sem csinálta rajta kívül az ismeretségi körükben. Suppah általában a program segítségével gyártott absztrakt fotómontázsokat, és a zenekészítés mellett fotózni is elkezdett.

A Hátshow Sor 1999 utáni felfutását követően a kezdeti sikerek után 2002-2003 tájékán történt egy szakadás, ami után Wherdee, Croa és Suppah csináltak 8-9 zenét, amiből hivatalosan egy sem lett kiadva. „Aztán nem jött össze egy fellépés, magunknak sem tetszettünk, kicsit megrekedtünk” – említi Croa, hangsúlyozva, hogy ennek ellenére mind barátok maradtak és 2010-ben az Animal Cannibals-tag, Ricsipí kérésére egyesültek újra: „ekkor egy kicsit visszarepültünk az időben, ugyanúgy éreztük a dolgot, mint az elején.”

Suppah büszke volt a múltjára, de a Hátshow Sorban képtelen volt megújulni, ezért szólóban frissebb stílusok felé kacsingatott, így jutott el az Egyesült Királyságból érkező grime-hoz, ami az ő idejében Magyarországon szinte ismeretlennek számított. A grime-os fordulat 2008-2009 tájékán jött el. A 2007-es Házifeladat még egy ízig-vérig hiphoplemez volt, de elvétve már ezen is lehetett hallani olyan dallamokat és ütemeket, amiken hallani lehetett a grime hatását.

Az első mérföldkő Croa és Dipa (a DSP tagja, Suppah közeli barátja és zenésztársa – a szerk.) szerint is a színtér több tagjával is dolgozó FuckDressCode csapat (Sipi és Curly) YouTube-csatornájára feltöltött hajvágós videóklip volt, ami Suppah grime-manifesztójának is felfogható. A rapper a fent említett 2010-es újraegyesülő koncerten már elő is adott grime-dalokat, és ebben találta meg igazán a saját hangját.

Suppah karrierjének egyik legizgalmasabb története a Skeptával való találkozása, aminek a történetét csak a hozzá közel állók ismerik behatóan. Mint Suppah egyik közeli barátja a Telexnek elmondta, a rapper és a grime egyik, ha nem legnépszerűbb előadója Budapesten találkoztak először 2013 őszén. Az ominózus hajvágós videó Skeptához is eljutott, aki egy átbulizott éjszaka után felajánlotta Suppah-nak és barátainak, hogy hívják fel őt, ha Londonban járnak.

Ez a találkozó aztán meg is valósult 2014 januárjában, Suppah ekkor Skeptán kívül a műfaj többi nagyágyújával, a legendás Boy Better Know kiadó további tagjaival, JME-vel és Jammerrel is találkozott a rapper régi lakásán. Skepta az itteni stúdiózás végén felajánlott egy közreműködést Suppah-nak, aki kézhez kapott tőle egy alapot, amit hazahozott Budapestre, és elkezdett dolgozni rajta.

A közös dal elkészült, de sosem jelent meg, és néhány adathordozón kívül sehol nem maradt fent, a megjelenést pedig végül a brit rapper menedzsmentje kaszálta el.

Pedig még egy low budget klip ötlete is felmerült Londonban, azonban Skepta épp ekkoriban kötött meg egy új szerződést egy új menedzsmenttel, ebbe pedig már nem fért volna bele egy magyar nyelvű közreműködés, így felsőbb döntés hatására megvétózták a társulást. Suppah, akire mindenki enigmatikus figuraként hivatkozik, végül alanyi jogon lett a grime előfutára, egyben egyetlen zászlóvivője itthon, sokan akkor kapták fel rá a fejüket, amikor kidobta a Hot 16 challenge videóját, amiben egy grime alapra rappel, és a műfaj szlengjeit is használja (lásd: bomboclat).

A rapper műfaji sokszínűsége és vizionárius hozzáállása kapcsán fontos hangsúlyozni, hogy korábban a trapben is kipróbálta magát, a műfaj hazai felfutása előtt több mint 10 évvel.

„Már rég trapet hallgatott, amikor az itthon még nem volt divat, nagyon szerette például a francia trapzenét. Ha megnézed az XXL-t, senki sem értette itthon ezt a zenei stílust. Egyszerűen nem volt rá befogadóképesség” – emlékszik vissza a Telexnek Hajdu Imre alias Dipa, a DSP egyik tagja, aki közeli barátságot ápolt Suppah-val, és több zenét is kiadtak együtt a DSP alatt. Ilyen volt például az Úgy akarok élni, a Készülj fel! és a Dopkimagad. De Suppah utolsó nyilvánosan elérhető száma is egy közreműködés Dipa oldalán a 2022-ben kiadott Nem érek rá című dalban.

A DSP másik rappere, az íróként is aktív Krausz „Bom” Attila a rapzenén keresztül ismerte meg Suppah-t 20 évvel ezelőtt, és ezután nem sokkal egy baráti társaságba kerültek. „Suppah-ban az volt a király, hogy a Hátshow Sorral és szólóban is mindig friss dolgokat tud csinálni. A mi közöseinkben is mindig óriási dumái voltak. Nagyon tetszett, ahogy a szavakkal bánik, és ahogy adagolja az információkat rövid mondatokon keresztül. Egy csomó rejtett képessége volt” – mesélte Bom a Telexnek.

Suppah és a Hátshow Sor a hazai rap későbbi generációira és előadóira is óriási hatást gyakoroltak. Köztük volt Fura Csé, a Follow the Flow rappere is, aki privát Facebook-profilján egy fekete profilképpel és egy szívhez szóló posztban emlékezett meg az előadóról, melyhez a Hátshow Sor Nézd csak ki van itt című dalát mellékelte.

„Ez a dal elég underground volt, nagyon örülök, hogy hozzám eljutott. Én és a haverjaim slágerként fogtuk fel. Rengetegszer jön hozzám olyan kérdés, hogy mi az öt kedvenc zeném, de ez a szám egyik felsorolásból sem szokott kimaradni. Ha megszólal az első pár hang, azonnal a gyerekkoromra gondolok vissza” – mondta a Telexnek Fura Csé.

„Számomra ők voltak az igazán úttörő generáció, akik miatt rengetegen kaptunk teret és kedvet, hogy kibontakozhassunk. Óriási inspirációt és motivációt adtak ahhoz, hogy belekezdhessek a műfajba.

Nem mellesleg Suppah a generációjának egyik legjobb mc-je volt, óriási űrt hagyott maga után.”

Fura Csé „univerzális és kreatív” előadóként jellemezte a rappert, aki szerinte karrierje során rengetegszer képes volt megújulni, és „néha olyan volt, mintha a jövőbe látott volna”. Jó példa erre a Raptorzzal közös Angolosan kérem című dal, melyben az angol és magyar nyelvet ötvöző hunglish rapet figurázták ki 13 évvel azelőtt, hogy az elterjedt volna itthon. Fura Csé elmondása szerint egy közös dalt is csinált Suppah-val, ami végül sosem jelent meg, és egykor arról is szó volt, hogy Suppah első szólólemezén is közre fog működni.

Suppah karrierje során a DSP mellett közreműködött Saiiddal, Mikee Mykanic-kel, Nos'Chezzel és a TheShowCrew csapatával is, amellett pedig hogy zenélt, rajzolt, fotózott és képszerkesztéssel kísérletezett, a divat iránt is érdeklődött. Utolsó pár évében a high fashion világa mozgatta meg a leginkább, még egy saját ruhamárka létrehozását is fontolgatta egy közeli barátjával és alkotótársával, ennek a projektnek az alapjai már kezdtek is körvönalazódni az elmúlt időkben. „Nagyon jól öltözködött, irdatlan jó stílusa volt. Bátor húzásai voltak a ruhák terén is, nem csak a zenében. Nagy gyűjteménye volt, rengeteg érdekes cipővel, extra dologgal, és limitált szériás darabokkal” – idézte fel Bom.

Közeli barátai szerint annak ellenére, hogy zenéje nem került be a magyar mainstream vérkeringésébe, Suppah a kedvenc rappered kedvenc rappere volt, akinek a szavát leginkább a belső zenei körök hallották meg, és ők is hallgatták a tömegek helyett. Mint zenésztársai utalnak rá, Suppah mindig évekkel járt mások előtt, és mindenki csak évekkel később értette meg, mit szeretett volna átadni a műfaji kísérleteivel.

„Mindig az itthoni trendek előtt járt, a kezdetektől fogva rajta volt a grime-on. Abszolút megelőzte a korát” – mondja Dipa, aki szerint Suppah-t egyedül „a saját vízióinak megvalósítása motiválta.” Forrásaink elmondása szerint Suppah nagyon szerette a barátait, és bármikor lehetett rá számítani, a zenét pedig inkább nekik – és velük – csinálta a rajongók helyett, a mainstreambe kerülés sosem volt szempont nála.

„A zenét nem a nagyközönségnek szánta, a barátaival és a barátainak szeretett rappelni. Azoknak, akiről úgy érezte, hogy értik mit csinál. Őt nem motiválta se a hírnév, se a média, nem szerette maga körül a hírverést. Nem is igazán volt motivációja, hogy kiadjon egy albumot, de amikor hívtam egy featre, mindig szívesen jött” – mondja Dipa. Ezt Croa is hangsúlyozta: „Aki megkérte, azzal mindig szívesen featelt. Ő csak a best of részét csinálta meg, a B-oldal nála kimaradt.”

Suppah végletekig menően maximalista előadó volt, és végül épp emiatt nem teljesedett ki igazán a zenei karrierje. „Neki mindig volt egy mércéje, amit nem lehetett megugrani, saját magával szemben is: mindig jobbat akart, túl magasra tette a lécet maga számára, úgy volt vele, hogy lehet, hogy jó ez a szám, de majd úgyis átmastereli két hét múlva” – mondta Croa. „Egy tehetséges és önzetlen ember volt, de magával mindig sokkal magasabb elvárásai voltak. Ezért nem lett meg a lemez.”

Suppah sosem fejezte be rég várt szólólemezét, halála előtt pedig meghagyta jogutódjainak, hogy posztumusz ne adjanak ki zenét a neve alatt, a kiadatlan dalait pedig töröljék. Az eddig megjelent projektjei és közreműködései fent maradnak az interneten, a régóta porosodó featek forrásaink szerint egyszer talán napvilágot láthatnak, de Suppah kérésére szólólemezének anyagait törölték.

Megszólalóink szerint a szakmai körök talán nem is sejtik, hogy mit veszítettek a lemezzel, aminek óriási hatása lehetett volna arra, hogyan szólal meg a jövőben a magyar rap. Pedig bőven volt muníció, Suppah óriási zenei hagyatékot halmozott fel az idők során Croa szerint:

„Van egy csomó száma, ami már csak az övé marad. Kérdeztem, hogy ezekkel nem lesz semmi? Mi lesz a sorsa a félkész dolgoknak? Nem akarod, hogy egyszer befejezzék, és tovább örökítsd őket? Azt mondta, hogy nem.”

Croa zárásképp így emlékezett vissza Suppah-ra: „Ha nem rappelt volna, nekem ő mindig ugyanaz a tehetséges ember marad. Egyediségében volt kiemelkedő, olyan rímeket és rímképleteket rakott össze, amit senki. Más világ volt, mint mi a Hátshow Soron belül. Más látószögből nézte az egész világot. Annyira egyedi akart lenni, hogy néha már túlzásba is esett, hogy nehogy olyat csináljon, amit más előtte. Nagyon jó, de terhes tulajdonság, amikor valaki ennyire különbözni akar. Az utolsó pillanatokban is tartotta magát, nagy veszteség ez most mindannyiunknak.”

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!