Beperelték Miley Cyrust, amiért lekopizta Bruno Mars tíz évvel ezelőtti számát

2024. szeptember 17. – 14:44

Másolás

Vágólapra másolva

Beperelték Miley Cyrust, amiért szerzőtársaival együtt lemásolta Bruno Mars 2013-as When I Was Your Man című dalának egyes részeit, és felhasználták azokat a tavaly megjelent Flowers című slágerben. A Guardian azt írja, a keresetet nem Mars nyújtotta be, hanem a Tempo Music Investments nevű cég, amely korábban a dal egyik társszerzőjétől, Philip Lawrence-től vásárolta meg a szerzői jogok egy részét.

A Tempo Music álláspontja szerint Bruno Mars rajongói közül „mindenki tudja, hogy Miley Cyrus Flowers című dala nem önmagában érte el ezt a sikert.” Keresetükben azt írták,

„a Flowers számos dallami, harmóniai és szöveges elemét lemásolja a When I Was Your Man-nek, beleértve a versszak dallamvonalának kialakítását és sorrendjét, az összekötő basszusvonalat, a refrén bizonyos ütemeit, bizonyos színpadias zenei elemeket, szöveges elemeket és bizonyos akkordmeneteket”.

A cég egyelőre meg nem határozott összegű kártérítést követel, valamint azt, hogy tiltsák el Cyrust a dal reprodukálásától, terjesztésétől és nyilvános előadásától.

Aki esetleg már nem emlékezne a 2013-as Bruno Mars-balladára, íme:

A biztonság és az összehasonlítás kedvéért pedig itt a kérdéses Miley Cyrus dal is, bár erre még valószínűleg jobban emlékszik mindenki.

A tavalyi slágerével Miley Cyrus két Grammy-díjat is nyert az idei gálán „Az év felvétele” és „A legjobb szóló popzenei előadás” kategóriákban. A Flowers egyértelműen 2023 legnépszerűbb zeneszáma volt: a YouTube-on és a Spotifyon is több mint 1,5 milliárdszor játszották már le.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!