Újságírós pszichothrillerben játszik együtt Cate Blanchett és Sacha Baron Cohen

2024. szeptember 25. – 16:38

Másolás

Vágólapra másolva

Befutott az Apple új sorozatának első hivatalos előzetese. Mint a Deadline írja, a Disclaimer című hét részes sorozat Renée Knight azonos című bestsellerének az adaptációja, és egy újságíró, Catherine Ravenscroft történetét meséli el.

A Velencei filmfesztiválon bemutatott sorozatot a Grammy-díjas Alfonso Cuarón mexikói filmrendező jegyzi, aki a Harry Potter és az azkabani fogoly, a Róma és a Gravitáció című filmeket rendezte. Cuarón még 2019-ben szerződött le az Apple-lel, a Disclaimer hosszútávú közreműködésük első megjelenése.

A pszichothriller főszereplője Cate Blanchett (aki a sorozat executive producere is egyben), ő alakítja Catherine Ravenscroft újságírónőt, aki tényfeltáró munkájáról lett híres és ezért díjat is kap az előzetesben. A trailer eleinte idillien indul, és egy harmonikus család képe jelenik meg benne, majd Ravenscrofton szép lassan eluralkodik az őrület, miután kézhez kap egy regényt, amiben az ő titkait tárja fel egy ismeretlen szerző.

„Egy olyan nőt játszom, akinek sok elfojtott traumája van. Elgondolkodtam azon, hogy mi történik az elfojtott emlékekkel és azokkal az érzésekkel, amelyeket inkább elrejtettünk, ahelyett, hogy feldolgoztuk volna őket. Ezt lenyűgözőnek és fájdalmasnak találtam” – nyilatkozta Blanchett a szerepéről.

Az újságíró támogató férjét Sacha Baron Cohen alakítja, és főszereplőként van feltüntetve Kevin Kline is, aki egy nyugdíjas magániskolai tanárként tűnik fel a sorozatban, aki a főszereplő rosszakaróját játssza. Ravenscroft fiát, Nicholast Kodi Smit-McPhee alakítja, de a színészgárdában szerepel még Lesley Manville, Louis Partridge és Leila George is, a sorozat narrátora pedig Indira Varma brit színésznő.

A sorozat két vezető operatőre Emmanuel Lubezki és Bruno Delbonnel, de dolgozott benne operatőrként Erdély Mátyás is, aki korábban a Telexnek is interjút adott, melyben nemzetközi munkáiról és a hazai film helyzetéről is mesélt.

A Disclaimer első két epizódja október 11-től látható az Apple TV+-on, az új részek ezután péntekenként érkeznek majd.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!