Winterfest néven tart téli fesztivált a Budapest Park

2024. szeptember 30. – 14:43

Másolás

Vágólapra másolva

A nyári-őszi szezon végén hagyományosan bezár a szabadtéri Budapest Park, azonban idén lesz egy téli rendezvényük is. Winterfest néven december 20-21-én az MVM Dome-ban szerveznek kétnapos fesztivált. Ezzel párhuzamosan viszont idén nem lesz korcsolyapálya a Budapest Park helyszínén télen, amit a Déli Körvasút építésével és az azzal kapcsolatos logisztikai kihívásokkal magyaráztak a szervezők.

Az első napon két olyan zenekar is fellép, akik új albummal jelentkeztek az elmúlt hónapokban: az egyik a Blahalouisiana, a másik az Elefánt. Rajtuk kívül fellép még a Punnany Massif és a Vad Fruttik is. A második napon az Aurevoir mellett az idén 10 éves Margaret Island, illetve ByeAlex és a Slepp is játszik.

Mindemellett már javában zajlik a Budapest Park tizennegyedik évadának előkészítése. A 2025-ös nyitóhétvége április 24-26. között lesz, 25-én például a fennállása 25. évfordulóját ünneplő Hiperkarma ad majd nagykoncertet. A Kiscsillag is sem marad ki az ünneplésből: a Lovasi András vezette zenekar egyedi műsorral és új nagylemezzel készül 20. szülinapjuk alkalmából. Május 29-én visszatér a Katona József Színházzal közösen alkotott Csinibaba Táncdalfesztivál is, ezúttal a '70-es évek táncdalait és latin hangulatát idézve. Emellett májusban ismét fellép a Magyarországra gyakorlatilagra évtizedek óta hazajáró Scooter is.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!