Harmadjára is a Főtaxi lett a reptér személyszállítási partnere

2020. november 24. – 14:06

Másolás

Vágólapra másolva

Ismét a Főtaxi nyerte a Budapest Airport taxis személyszállítási tenderét, így a társaság decembertől újabb öt évre lesz a repülőtér-üzemeltető vállalat hivatalos taxis partnere – írja az MTI. Az együttműködés 2010-es kezdete óta immár a harmadik egymást követő repülőtéri pályázatot nyerte el a cég.

A taxitársaság jelentős beruházásokat tervez, megnégyszerezi az elektromos töltőfejek számát a reptéren, így a tervek szerint egyszerre akár 18 elektromos autó töltésére lesz lehetőség.

A főtaxis autók 2019-ben mintegy 700 ezer, az elmúlt 10 év során pedig összesen csaknem hatmillió alkalommal vettek fel utast és tettek meg 120 millió kilométert a főváros és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a 2019-es lezárt üzleti évben Főtaxi nettó árbevétele 2,69 milliárd forint volt, ami 264 millió forinttal haladta meg az egy évvel korábbit. A vállalat tavaly adózás után 318,33 millió forint nyereséget ért el, míg 2018-ban a nyeresége 338,54 millió forint volt.

>>> A Telex legfrissebb híreit itt olvashatja >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!