Orbán nagy zuhanásáról szólt a heti lájkbajnokság

Legfontosabb

2020. december 20. – 10:16

frissítve

Orbán nagy zuhanásáról szólt a heti lájkbajnokság
Kép: Varga Judit / Facebook

Másolás

Vágólapra másolva

Negyedszer jelentkezik heti elemzésünk a magyar politikusok facebookos aktivitásáról. Súlyos tanulságok, némi konteózás, és helyzetfelmérés, mielőtt ráfordulunk a karácsony hetére, amikor aztán minden csillagszóró lájkokat fog okádni.

A lájkbajnokság negyedik hete komolyabb belpolitikai botrányok nélkül telt, így leginkább azt figyelhettük meg, hogy ha nincs kezelnivaló válsághelyzet, vagy olyan történés, amihez gyorsan kell alkalmazkodni, akkor hogyan teljesítenek az alapjáraton pöfögő lájkszivattyúk a politikusok kommunikációs stábjainak kezében. Ezt fontos észben tartani: itt azért jellemzően nem az egyszeri politikusok posztolgatnak a saját ötleteik szerint, akkor, arról, és annyit, ahogy a kedvük tartja, ennél ma már sokkal profibb a politikai kommunikáció, kiszámítottan és tudatosan, kidolgozott stratégiák mentén használják a közösségi médiát. Ez nem meglepő, hiszen sokkal több emberhez biztosít ez elérést, mint például a közmédia.

Két erős kivétel látszik ez alól: Rogán Antal és Orbán Viktor. Előbbinek nincs is hivatalos Facebook-oldala, miközben az egész fideszes elit látványosan nagy energiákat fektet a közösségimédiás nyomulásba. Rogán a fideszes propaganda első embereként valószínűleg kivételt tehet saját magával, és egyszerűen nem akarja kommentelők martalékául vetni a magánéletét, pláne a válása után. Orbán pedig, nos, láthatóan az egész lájkbajnokság mindenkori állását befolyásoló legnagyobb erő az ő aktuális kénye-kedve (szép metaforája ez a mai Magyarországnak): ha olyanja van, hogy sokat posztol, simán nyer, ha éppen nincs kedve ezzel foglalkozni, akkor nem. És hát nyilván nem tud túl erélyesen rászólni a miniszterelnöki lájkügyi megbízott, hogy tekintetes uram, három napja nincs új Facebook-bejegyzésünk, tessék már bepózolni az adventi koszorú elé egy fotó erejéig.

De lássuk a heti toplistát!

interakciókhirdetési pénz
1.Varga Judit183 0000
2.Szijjártó Péter163 0000
3.Hadházy Ákos89 0000
4.Karácsony Gergely85 00048 000 Ft
5.Orbán Viktor75 0000
6.Jakab Péter70 0000
7.Ujhelyi István63 0000
8.Kocsis Máté60 000107 000 Ft
9.Szabó Tímea55 000110 000 Ft
10.Novák Katalin42 0000
11.Donáth Anna41 00075 000 Ft
12.Szél Bernadett39 00012 000 Ft
13.Cseh Katalin35 000113 000 Ft
14.Gyurcsány Ferenc32 00018 000 Ft
15.Dézsi Csaba András27 0000

Bónuszként pedig itt a toplista a pártok hivatalos Facebook-oldalairól (az egyszerűség kedvéért idevettük a kormány oldalát is):

interakciókkövetőkhirdetési pénz
1.Magyarország kormánya173 000472 0000
2.Fidesz141 000316 0005 424 000 Ft
3.Jobbik96 000514 000262 000 Ft
4.DK52 000144 00074 000 Ft
5.Párbeszéd24 000127 000115 000 Ft
6.KDNP23 000134 00043 000 Ft
7.MSZP22 000209 00068 000 Ft
8.Momentum16 000108 000400 000 Ft
9.Kétfarkú Kutya Párt14 000309 0000
10.LMP2 00076 000284 000 Ft

(Az adatokat a Facebook statisztikaplatformja, a Crowdtangle szolgáltatta, a számok a december 12. és 19. közti eseményeket tükrözik, az adatgyűjtést december 19-én délben zártuk le. Interakciók alatt a politikusok hivatalos oldalain a posztokra érkezett lájkok, kommentek és megosztások összegét értjük. A facebookos politikai hirdetésekre költött összegek a közösségi oldal Ad Library platformjáról valók, itt kis késésben vannak az adatok, a december 10. és 17. közti időszak költéseit mutatják. A kis szimbólumok a táblázat utolsó oszlopában az előző heti pozícióhoz képest előre- vagy visszalépést, illetve stagnáló helyezést mutatják.)

A top10 tanulság a top15-ről

1. A hét legbizarrabb eseményeit Varga Judit szolgáltatta, aki hétfőn megosztotta a telexes lájkbajnokság addigi három cikkét azzal, hogy milyen tanulságos látni az erőviszonyokat (köszönjük, és egyetértünk), aztán szerdán azzal emelte a tétet, hogy ennek a bejegyzésnek a hatására a Facebook a negyedére-ötödére vette vissza a posztjai elérését. Ez egyébként a publikus számaiban egyáltalán nem látszik. Ha tényleg ilyen gazság történt, akkor az elhallgattatás után elért, töredéknyi közönségének az aktivitása csodába illő módon pont annyival nőtt, hogy az éppen ellensúlyozta a facebookos cenzúra hatását. Akár ez a roppant valószínűtlen esemény történt, akár az, hogy benézett valamit a miniszter asszony, tény, hogy magabiztosan nyerte a heti lájkbajnokságot, és a rajongói között is kialakult a konszenzus a kommentfolyamban: a Facebookot be kéne tiltani.

2. Orbán Viktor a héten nem nagyon vette a fáradságot a facebookozásra, 300 ezerrel kevesebb lájkot gyűjtött, mint a múlt heti rekordja, vissza is zuhant az ötödik helyre. Ha az eddigiek alapján meg kéne jósolnunk a jövő hetet, azt mondanánk, pár cuki karácsonyi fotóval és a járványügyi korlátozásokkal kapcsolatos bejelentésekkel vissza fog térni a csúcsra, méghozzá eszelős nagy rekorddal, hogy mindenki tudja, hol a helye.

3. Hadházy Ákos először fért fel a dobogóra, ami különösen annak fényében nagy szó, hogy ő szinte kizárólag hardcore politikát tol a bejegyzéseiben, nem dob be cukiskodó családi fotókat, kisgyerekeket, kölyökkutyákat és egyéb bulvár-atombombákat. Szintén új versenyző az élvonalban (jó, a hét végére kicsit visszaesett, de sokáig a dobogóért is versenyben volt) Kocsis Máté, aki szép kontrasztot mutat Hadházynak a legnépszerűbb posztjával, ami arról szól, hogy sütés közben kidurrant a májas hurka.

4. Jól illusztrálja az előző pontot, hogy mi volt az öt legnépszerűbb poszt a héten a magyar politikusok háza tájáról: Orbán adventi gyertyát gyújt (28 ezer interakció), Szijjártó megszavazza, hogy az anya nő, az apa férfi (23 ezer), Varga Judit mézeskalácsot süt a családdal (16 ezer), Jakab Péter egy zsák krumplit lóbál (16 ezer), Karácsony Gergely Bergendy Istvánt gyászolja (14 ezer). És a hatodik helyen rögtön Varga Judit újra, azzal a posztjával, amiben azt panaszolja, hogy elhallgattatja őt a Facebook. Ó, az irónia!

5. A múlt héten már pedzegettük, hogy a versenyzőink egyfajta legális doppingként mennyi pénzzel tolják meg a facebookos posztjaikat a nagyobb elérésért, ezt most belevettük a listákba is egy külön oszlopban. A politikusoknál most nem mozogtak olyan összegek, mint a múlt héten (ezzel összefüggésben lehet, hogy Dobrev Klára kiesett a top15-ből, miután a 6 milliós heti reklámköltését 200 ezerre fékezte), a pártoknál inkább. Jól látható például, hogy a Fidesz a központi oldal üzeneteit tolja pénzzel az egyes politikosok helyett.

6. Továbbra sincs túl nagy ki-be járás a toplista mezőnyébe, ezúttal Márki-Zay Péter és Dobrev Klára esett ki, Dézsi Csaba András és Cseh Katalin jutott be. Egy vidéki polgármester és egy női EP-képviselő ki, egy vidéki polgármester, és egy női EP-képviselő be, kicsit élénkebb fantáziával biztos ebbe is bele lehet látni valami szép szimbólumot.

7. A pártok listája érdekes részleteket tartogat, például ki gondolta volna, hogy a köztudatban a legfiatalosabb pártként élő Momentum gyengébben szerepel, mint a legnyugdíjasabb KDNP. Vagy hogy a Kutyapárt ennyire nem hoz ki aktivitást a hatalmas, a hatalmas, a Fideszével összemérhető követőtáborából. Vagy hogy szegény LMP, hát, ha közel 300 ezer forintos befektetéssel sikerül egész héten annyi lájkot megtermelniük, amit Kocsis Máté lepipál egy májas hurkával egy fél délután alatt, az nem túl jó ómen.

8. Mekkora dolognak számít Varga Judit heti 183 ezer lájkja? Ha el akarjuk helyezni a politikán kívüli facebookos nyilvánosságban:

  • ez kicsit több mint amit ugyanezen a héten a komolyabb influenszer oldalak között például a Trollfoci vagy Kasza Tibor fel tudott mutatni;
  • több mint a duplája a Blikk és a Bors teljesítményének összesen;
  • illetve bőven több, mint amit a héten 1200 (!) poszttal az Origo összehozott.

9. A legszorgalmasabban továbbra is Szijjártó Péter posztol a mezőnyből, a napi hat bejegyzéses átlag közelében tartva magát. Megvan még a heti 30 poszt Ujhelyi Istvánnak is, de hogy a mennyiség nem minden, azt jól mutatja, hogy ezen a listán utánuk olyan nevek jönnek, mint Z. Kárpát Dániel, Brenner Kolomon, Németh Szilárd és Hoppál Péter. Akik egyébként lájkokban annyira halványan teljesítenek, hogy azt csak egy 50 megatonnás képzavarral tudom érzékeltetni: Varga Judit mézeskalácsának a cipőfűzőjét se köthetik be.

10. 17 magyar politikusnak van jelenleg 100 ezernél nagyobb facebookos követőtábora, amihez pár héten belül csatlakozhat a most 96 ezer közelében járó Varga Judit. 150 ezer fölött már csak hatan vannak: Dúró Dóra, Jakab Péter, Karácsony Gergely, Gyurcsány, Vona, és Orbán. Ehhez képest általában csak 3-4-en tudják heti ezernél többel növelni a táborukat (most éppen Cseh Katalin, Varga Judit, Szijjártó és Jakab Péter). Vagyis egy százezres nagyságrendű közösség nagy érték, nehéz felépíteni, állandóan foglalkozni kell vele, és nagy butaság elhanyagolni, ha egyszer már megvan.

(A Lájkbajnokság sorozat eddigi cikkeit itt olvashatja.)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!