Maruzsa Zoltán: Ahol csak lehet, nyitva maradnak az általános iskolák és óvodák

2021. január 11. – 08:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az államtitkár szerint a fiatalabbaknál nem működik annyira az online oktatás.

Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában nyilatkozott. Annak kapcsán kérdezték, hogy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) az általános iskolákban is online oktatást szorgalmazott.

Legfrissebb híreinkért kattintson ide>>>

Miközben a tömeges társas érintkezések zöme (munkahely, étterem, események, bevásárlások) tiltással, megfelelő óvintézkedésekkel biztonságossá tehetők, a (nem ritkán idős) pedagógusok rendkívüli mértékben vannak kiszolgáltatva, naponta több órán át vannak különböző kisközösségekkel, zárt térben, elsősorban osztálytermekben összezárva.

Érthető, hogy a pedagógusok érdekvédelmi szervezete mindent megpróbál a tanárok védelmében. Az államtitkár kifejtette: tavasszal bebizonyosodott, hogy az általános iskolákban is működőképes a digitális oktatás, de az is kiderült, hogy ennek az oktatási módszernek a hatékonysága jelentősen életkorfüggő.

Főleg az alsó tagozatos diákoknál nem tud olyan hatékony lenni, mint például a végzős középiskolásoknál. Ezért, ha van rá mód, ezt érdemes elkerülni – mondta, hozzátéve: ahol megbetegedés történik, ott elrendelik a digitális munkarendet.

Maruzsa Zoltán kitért arra is, hogy vannak szervezetek, amelyek ágazati jellegű oltást képzeltek el. A kormány viszont veszélyeztetettségi és életkori szempontok alapján dolgozta ki az oltási tervet. Ennek megfelelően elsőként az egészségügyi dolgozókat oltják be, majd az idősek következnek. A pedagógusok közül is elsőként a 60 év feletti és a krónikus betegek kaphatják majd meg az oltást.

A PDSZ felvetéseire reagálva az államtitkár azt is megjegyezte, hogy tavaly augusztusban hőmérőzést kértek, majd mikor az meglett, már nem volt fontos. Ősszel tömeges tesztelést kértek, és mikor az is megvalósult, már az sem volt fontos. Utóbbi kapcsán Maruzsa Zoltán azt is elmondta, hogy folyamatosan csökkent a tömeges tesztelés iránti érdeklődés. Az első alkalommal 85 százalék vett részt, később már csak 60 százalékos volt a részvétel a pedagógusok tesztelésén. A mostani, téli szünet utáni tesztelésen pedig csak azok a pedagógusok vettek részt, akik valamilyen tünetet észleltek magukon – ismertette Maruzsa Zoltán.

A tesztelés kapcsán azért azt meg kell jegyezni, hogy azzal nagyon sok tünetmentes hordozót kiszűrtek, ami nagyban segíthetné a járvány terjedése elleni védekezést. A környező országokban és Nyugat-Európában is több ország döntött az iskolák bezárásáról, elsősorban a tanárok életének védelmében és a járvány terjedésének korlátozása miatt. Ugyanakkor más országok tapasztalatai arról szóltak, hogy az iskolák bezárásának nem volt akkora hatása a járvány megfékezésében, és a gyerekek nemcsak kevésbé betegednek meg, de kevésbé is terjesztik a járványt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!