Tizenhat nemzetközi újságíró-szervezet aggódik a magyar és lengyel média helyzete miatt

2021. február 26. – 14:50

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A bécsi székhelyű Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) levelet írt Margrethe Vestagernek, az Európai Bizottság versenyjogért felelős biztosának, amelyben arra szólították fel, hogy sürgősen kezelje a közép-európai médiapiac torzulásaival kapcsolatos aggályokat. A levelet még 15 másik nemzetközi újságíró-szervezet is aláírta.

A levelében azt írják, hogy Közép-Európában folyamatosan romlik a médiapluralizmus, ezért arra kérik Vestagert, indítson gyors vizsgálatot a magyarországi és lengyelországi helyzet miatt. Emlékeztetnek, hogy tavaly szeptemberben a 16 szervezet már küldött egy levelet a biztosnak, amiben felszólították, tegyen lépéseket azzal kapcsolatban, hogy több panasz szerint a magyar kormány megsértette az uniós állami támogatási szabályokat, ezzel rontva a magyar média sokszínűségén.

„Az államilag finanszírozott reklámok terjesztése Magyarországon nem követi a piaci logikát. Az állami hirdetéseket nem piaci szempontok szerinti biztosítása sérti az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. cikkelyét, az állami támogatási szabályokat” – írták az akkori levelükben, külön kiemelve a közmédia finanszírozásának módját.

„Sajnálattal jegyezzük meg, hogy a Bizottság még mindig nem járt el azon panaszok ügyében, amiket a Mérték Média Monitor, Jávor Benedek volt EP-képviselő vagy a Klubrádió tett, amely Magyarország utolsó független rádióadója volt, amíg a kormány által ellenőrzött médiahatóság ebben a hónapban el nem hallgattatta a frekvenciájukat. Szeptember óta a magyarországi helyzet tovább romlott” – olvasható az IPI február 26-án írt levelében.

Véleményük szerint Lengyelországban is gyors ütemben romlik a média helyzete. „Az országot kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) pártja a Magyarország által kijelölt utat követi, és hasonló módszereket alkalmaz a médiapluralizmus aláásása érdekében. A PiS összehangolt kampányt folytat a független média ellen” – írják, és hozzáteszik, hogy a magyar és a lengyel közszolgálati műsorszolgáltató is elsősorban a kormányzati propaganda közvetítésre szolgál.

„Ha a Bizottság továbbra is tétlen marad, a független média Magyarországon, Lengyelországban és másutt is eltűnőben van, ami katasztrofális következményekkel jár a demokráciára nézve” – zárul az IPI levele.

Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője a Telexnek azt nyilatkozta, közszájon forgó legenda az, amit a magyar sajtószabadságról állítanak a nyugati sajtóban. Szerinte ugyan Magyarországon is lehetne „acélosabb” a sajtószabadság, hiszen ebben a tekintetben nincsen ideális állapot, de mindig arra kell törekedni, hogy jobb és jobb legyen a helyzet.

„De az az állapot, amiben a magyar sajtóviszonyok leledzenek, és általában az európai átlag, a tekintetben inkább Nyugat-Európából nézik irigykedve a magyar helyzetet”

-mondta Deutsch, aki szerint nettó hazugság, hogy a politika, a 2010 óta hatalmon lévők, a kormánypártok vagy akár maga a kormány „bármilyen módon korlátozná a sajtószabadságot”.

Nemrég Szijjártó Péter külügyminiszter azt nyilatkozta a román Digi24 TV-nek, hogy az egész nyugat-európai sajtó hazudik a magyar médiahelyzetről. „A liberális mainstream nem tudja megemészteni azt, hogy van egy kormány, amelyik erős, konzervatív, kereszténydemokrata, patrióta politikát folytat és sikeres” – vélekedett Szijjártó, aki szerint a liberális mainstream ezért terjeszt hazugságokat a kormányról.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!