Blikk: Nejlonzacskóban utaztak a Boldog Istvánéknak visszaosztott milliók

2021. március 26. – 09:22

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hat év letöltendő börtönt, ötmilliós pénzbüntetést és 6 666 666 forint értékű vagyonelkobzást kér Boldog István fideszes parlamenti képviselőre a Központi Nyomozó Főügyészség, illetve a közügyektől öt évre tiltanák el, írtuk korábban, miután hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtottak be vádiratot Boldog István és nyolc társa ellen. A Blikk friss cikkében most arról ír, információik szerint hogyan figyelték meg a pénz mozgását, de arra is választ kapunk a cikkből, hogyan jöhetett ki a vagyonelkobzás furcsa összege.

A vádirat lényege szerint „a Boldog Istvánhoz köthető elkövetői kör hivatali helyzetével, befolyásával visszaélve, jogellenesen befolyásolta a megyei Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázati eredményeit, majd elérték a kivitelezők irányított kiválasztását is”. Mindezekért a vállalkozóktól 2019 májusában húszmillió forintot kaptak.

A Blikknek a nyomozás egyik érintettje elmondta a visszaosztással kapcsolatban, hogy a pénz útját végig egy profi megfigyelő csapat követte. A lap azt írja, a vádiratot is megszerezték.

A cikk szerint a hatóságok 2019 májusában értesültek arról, hogy M. Róbert vállalkozó – aki később szintén vádlott lett az ügyben – húszmillió forintot oszt vissza Boldognak és táskás embereinek. Ezután rejtett figyelést rendeltek el, három csapatot is ráállítottak a pénz útjának követésére, írják.

A lap informátora szerint a vállalkozó a budapesti Király utcában várt egy nejlonzacskóval táskával a kezében Boldog egyik emberére. Meg is érkezett az ember egy Alfa Romeóval, a vállalkozó beszállt a hátsó ülésre, majd rövid idő múlva kiszállt, a zacskó nélkül. Az autó ezután az óbudai Graphisoft Parkba hajtott.

Ide érkezett Fehér Petra egy Skoda Octaviával, majd kiszállása után két megfigyelő is követte az irodaházba, írják. Akinek nem lenne már ismert: Fehér Petra volt az ügy egyik letartóztatottja, Boldog István mindenese, a megyei közgyűlés volt fideszes alelnöke, törökszentmiklósi fideszes önkormányzati képviselő.

Fehér a cikk szerint a földszinti kávézó egyik asztalához sétált, ahol ott ült Boldog és egy K. Péter nevű ember, aki aztán kisétált az épület elé leparkoló Alfához, és onnan a táskát átvéve visszament az asztalhoz. K. Péterről is mint Boldog „táskás embereként” beszéltek az egész ügyet kirobbantó politikusok, nála rendeltek el korábban nyomkövetővel kivitelezett bűnügyi felügyeletet.

Az ügyészség a megfigyelés eredményeként azt állapította meg, hogy a pénzből Boldog István, Fehér Petra és K. Péter egyenlő arányban részesült. Emiatt lehet az, hogy az ügyészség Boldogra a hat év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés, az ötmillió forintos pénzbüntetés és az öt év közügyektől való eltiltás mellett 6 666 666 forint vagyonelkobzást kért. Fehér Petra esetében ez az összeg 6 126 666, K. Péternél pedig 6 315 566 forint” – írja a lap.

Boldog István januárban beszélt kicsit hosszabban a saját ügyéről, erről itt írtunk hosszabban. Akkor Boldog úgy fogalmazott, őrá ráfogták már a parlamentben először, hogy 1300 milliárdot lopott el, aztán már csak 1200 milliárdot, aztán több százmillióról volt szó,

„ehhez képest a hosszan tartó nyomozás után jelenleg ott tartunk, hogy állítólag valaki átvett 20 millió forintot, amit odaadott egy másik valakinek, aki állítólag adott nekem belőle. És állítólag én befolyásoltam olyan pályázatokat, amit egyébként nem tudok befolyásolni, meg senki sem tud befolyásolni”

– mondta. Boldog szerint ez az egész ügy csak egy csúnya politikai kampány, amelynek ő az elszenvedője. A fideszes országgyűlési képviselő hozzátette, ő nyugodt szívvel áll a hatóságok elé, nyugodt szívvel megy a bíróságra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!