A Telex kérdései a csütörtöki kormányinfóra

2021. május 13. – 10:41

Másolás

Vágólapra másolva
  • Magyarországon melyik vakcina után, és milyen esetleges tüneteket, szövődményeket jelentettek be az illetékes egészségügyi hatóságoknak?
  • Volt-e hivatalos bejelentés trombózisról, szívizom-gyulladásról, vagy más szövődményről?
  • Most, hogy már mérsékeltebb az oltási tempó, áttervezik az enyhítési ütemtervet? Milyen feltételhez/oltottsági számhoz köti a kormány a közterületi maszkviselés feloldását?
  • Az EU már bejelentette, hogy további 1,8 milliárd adag Pfizert rendelnek 2022-2023-ra. A magyar kormány mely vakcinákból tervez rendelni a jövőben?
  • Van olyan ország, amellyel tárgyalva Szijjártó Péter, illetve Magyarország azt a választ kapta, hogy nem fogadják el beutazáskor a magyar védettségi igazolványt? Mely ország/ok ez/ek?
  • A kormányt számos kritika érte, amiért halasztható műtétek elvégzését megelőzően fizetős vírustesztre kötelezi azokat, akik (noha nem kontraindikált) önszántukból nem oltatták be magukat. Miért épp a halasztható műtéteket kötik ehhez a feltételhez? A szakrendelők, háziorvosi rendelők látogatására vagy más beavatkozásokra is kiterjesztik majd ezt a megkötést? Nem gondolják, hogy tömegek maradhatnak emiatt ellátatlanul a rendszerben, noha a tébéjüket fizetik?
  • Gulyás Gergely április 29-én a kormányinfón arról beszélt, hogy a „kormány ötmillió beoltott elérése után, azaz várhatóan május 10-től engedné újra a lakodalmak megtartását”. Május 10-e elmúlt, és – a szerdai adatok alapján – kevesebb, mint 4,5 millió beoltott van. Mit tehetnek azok a párok, akiknek például a hétvégén lesz az esküvőjük, melynek megszervezésébe sok pénzt öltek, és akik a kormány tájékoztatása alapján elhitték, hogy megtarthatják az eseményt? Várhatóan mikor számolhatunk az 5 millió beoltottal?
  • Múlt csütörtökön Gulyás Gergely arról beszélt a kormányinfón, mivel a Magyarországon élő külföldiek szervezett oltása még csak most kezdődött, így azok a külföldi állampolgárok, beleértve az EGT-állampolgárokat, akik itt élnek, letelepedtek, regisztrációs igazolással, taj-számmal rendelkeznek, adót és egészségbiztosítást fizetnek, „jogellenesen” regisztráltak az oltásra, és így kapták meg azt. Ha valóban jogellenesen regisztráltak és kaptak oltást eddig az itt letelepedett EGT-állampolgárok, akkor miért engedte nekik a rendszer a regisztrációt, és miért kaphatták meg az oltásukat? Ez azt jelenti, hogy akik ilyen módon kaptak eddig oltást az elmúlt hetekben, hónapokban, azok ne is számítsanak védettségi igazolványra, így -– Gulyás Gergely bejelentése nyomán – minimum augusztusig semmiféle engedményük nem lesz, így például a határátlépést, esetleges határon túli családlátogatást is nehezítik nekik? Mit tesznek ennek az ellentmondásnak a kiküszöbölésére, és mikor pótolják az ilyen oltást kapott EGT-állampolgárok elmaradt védettségi igazolványainak kiküldését?

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!