Korrupciós ügyben vádat emeltek a menesztett helyettes államtitkárral és társaival szemben

2021. június 29. – 11:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kétrendbeli vesztegetés elfogadása miatt (egy alkalommal társtettesként) és közokirat-hamisítás miatt emeltek vádat Nagy János volt helyettes államtitkárral szemben. Társai ellen is vádat emeltek a Fővárosi Törvényszéken – áll a Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleményében.

December elején vették őrizetbe Nagy Jánost. Az Agrárminisztérium földügyekért felelős államtitkára és társa ellen hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatt indult akkor nyomozás. Polt Péter legfőbb ügyész áprilisban már arról tájékoztatta Csárdi Antal LMP-s képviselőt, hogy már négy gyanúsítottja van az ügynek.

A vádirat lényege szerint 2020 nyarán egy mezőgazdasági tevékenységet folytató cégcsoportot képviselő vállalkozó és a helyettes államtitkár abban állapodtak meg, hogy utóbbi segítséget nyújt a vállalkozónak. Nagy vállalta, hogy kapcsolatai és befolyása révén segíti a mezőgazdasági vállalkozást az állami földterületek megszerzésében és egy később pályázat elnyerésében.

Ezért cserébe az újonnan létrehozott cég 5 százalékos tulajdonrészét kérte és kapta meg.

Emellett Nagy megállapodott az osztályvezetőjével egy szabálytalan pályáztatásról. Ennek lényege az lett volna, hogy egy adott tanulmány elkészítésére pályázatot írtak volna ki, ám azt nem az előre meghatározott nyertes cég készítette volna el, hanem az osztályvezető, és azt jóvá is hagyták volna. A befolyó tízmilliós pályázati pénzt hármuk között osztották volna el – ha megkötötték volna a szerződést. Ám ez elmaradt, mert a kiírt pályázatot visszavonták a keretösszeg hiányára való hivatkozással.

A korábbi hírek szerint gyanúsított volt még az ügyben Bozsó Szilárd, akit 2019 októberében a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kőtelek önkormányzati képviselőjének választották, ám tavaly novemberben munkahelyi elfoglaltáságra hivatkozva lemondott tisztségéről. A törvényszék nem nevezte meg a vádlottakat, így nem azonosítható egyértelműen, pontosan kikkel szemben emeltek vádat Nagyon kívül.

A volt helyettes államtitkár 2020. december 1-től (a lakás elhagyását engedélyhez kötött) bűnügyi felügyelet hatálya alatt állt, ám ezt a bíróság megszüntette. A döntés ellen fellebbezett a nyomozó ügyészség. A volt osztályvezető és a két vállalkozó szabadlábon védekeznek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!