Novák Katalin szerint a külföldi kritikusoknak csak azért van bajuk a melegellenes törvénnyel, mert szalagcímekből tájékozódnak

2021. június 29. – 21:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Atv.hu megkérdezte Novák Katalin családügyi minisztert, mit szól azokhoz a nyugatról érkező, éles kritikákhoz, amelyeket az LMBTQ-ellenes passzusokkal kiegészített pedofiltörvény miatt a magyar kormány kap.

Novák szerint valamiért a magyarországi belpolitikai eseményekre olyan különös figyelem irányul, „amiben nem fürdőzhetnek a többiek”, ezért számítottak rá, hogy most is ez lesz a helyzet. A miniszter úgy gondolja, hogy a magyar kormány kritikusaira jellemző, hogy „a tájékozódás nem előzi meg a véleménynyilvánítást”, amikor például egyes uniós tagállamok Magyarországot elítélő közös nyilatkozatot írtak alá, akkor ott „nem pontosan és nem teljes körűen idézték a magyar jogszabályt, tehát még ilyen esetben sem tudnak pontosan hivatkozni”. Novák azt mondta, a külföldi partnerekkel való beszélgetései alapján úgy látja, a kritizálók „csak a szalagcímekből tájékozódnak”.

A családügyi miniszter újból megerősítette azt a kormányálláspontot, hogy a szóban forgó törvény csak a kiskorúakat védi. Szerinte a jogszabály „csak arról szól, hogy őrizzük meg a szülőknek azt a jogát, hogy ők dönthessenek a gyermekek szexuális neveléséről is”, mivel „Európában sok helyen meg szeretnék nyirbálni a szülőknek ezt a jogát”, de ők ezt nem tartják helyes iránynak.

Novák szerint az arról szóló beszámolók, hogy milyen éles vita zajlott az EU-csúcson Orbán Viktor és a többi kormányfő között, nem feltétlenül hitelesek, mert az ilyen beszámolók saját tapasztalata szerint általában olyanoktól származnak, akik ott sem voltak. Azt állította, hogy miután a miniszterelnök személyesen tájékoztatta a csúcson résztvevőket a jogszabály tartalmáról, kisebbségben voltak azok, akik elítélően nyilatkoztak a kérdéses törvényről.

A pedofiltörvényről, amelybe egy módosítóval utólag belekerült, hogy tilos 18 éven alattiaknak szóló tartalmakban LMBTQ-témákat megjeleníteni, illetve „népszerűsíteni”, itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!