Szentkirályi Alexandra a férje kaszinókoncessziójáról: A fogalmakat teljesen felesleges keverni

2021. szeptember 15. – 13:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vannak jogszabályok, amik mindenkire vonatkoznak – válaszolta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Telex kérdésére: kommunikációs szempontból nem tartja-e aggályosnak, hogy a férje az egyik kedvezményezettje a nemrégiben 35 évre kiadott állami kaszinókoncesszióknak. Szentkirályi szerint azt senki sem vitathatja, hogy a magyar államnak hasznosabb és megtérülőbb lesz az eljövendő rendszer, mint amilyen eddig volt.

A kormányszóvivő a Telex visszakérdésére, miszerint erkölcsileg elfogadhatónak tartja-e, hogy a férje 2056-ig kedvezményezettje lett a kormányzati döntés nyomán egy ilyen, hatalmas bevétellel kecsegtető aktusnak, azt mondta, a fogalmakat teljesen felesleges keverni.

Szentkirályi szerint a jobboldali kormányzásban nincsen annak hagyománya, hogy üzletemberek kerülnek a kormányzat közelébe.

Szerinte az, hogy a kormányzati szereplők családjára éppen ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint más állampolgárokra, és ha ezeket valaki betartja, akkor ebben a kormánynak nincsenek tovább semmiféle keresnivalója.

A kormányszóvivő asszony férje nem az elmúlt öt évben, vagy tízben, vagy a Fidesz kormányzása alatt lett üzletember, ő akkor is az volt, amikor a Fidesz ellenzékben volt

– szólt közbe Gulyás Gergely, Szentkirályi védelmében, aki szerint az a kérdés, hogy az állam jobban jár-e az új rendszerrel, mint a korábbival. Kollégánk felvetésével, hogy ezek szerint az eddigi rendszer kárt okozott-e az államnak, Gulyás azt mondta, „az, hogy a jövőbeni rendszer valamivel jobb az államnak, mint az eddigi, nem jelenti azt, hogy eddig az államot kár érte volna”.

Minden további, idevágó kérdésünkre Gulyás hárított, az érdemi információkért más kormányzati hatóságokhoz irányított, hozzátéve, szerinte eddig kielégítő volt a tájékoztatás ebben a kérdésben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!