Egy holokauszttagadásért elítélt exjobbikos kampányol a gyurcsányozó petíció mellett a debreceni Fidesz videójában

2021. szeptember 16. – 19:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A debreceni Fidesz videójában az az Ágoston Tibor egykori jobbikos önkormányzati képviselő agitál a „Stop Gyurcsány! Stop Karácsony!” petíció aláírása mellett, akit Magyarországon elsőként ítéltek el jogerősen nyilvános holokauszttagadásért 2016-ban, írja a Debreciner. Ágoston egy 2014-es jobbikos nyilvános rendezvényen hollókamuként és hollókasztként hivatkozott a holokausztra, amivel a másodfokú bíróság szerint megvalósította a nemzetiszocialista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása bűntettét. Ágoston azzal védekezett, hogy csak szerencsétlen megfogalmazás volt.

A videót szeptember 15-én töltötték fel a debreceni Fidesz Facebook-oldalára, azzal szöveggel, hogy „nagy meglepetésünkre a Jobbik korábbi oszlopos tagja, Ágoston Tibor is betért hozzánk. Ágoston mintegy 1500 napon keresztül tüntetett Gyurcsányék ellen a Kossuth téren civil társaival.” A videóban Ágoston arról beszél, hogy a mostani kormány végre a nemzet szolgálatában áll, bűn volna egy rosszabbat hatalomba segíteni. Egy Orbán Viktor-idézet után azzal folytatja, hogy mindenkinek kötelessége támogatni a petíciót, aki élhető országban akar élni.

A Hvg.hu cikke szerint Ágoston 2017-ben egy roma származású hátrányos helyzetű fiatal támogatása ellen szólalt fel a debreceni közgyűlésben. Azt javasolta, hozzanak neki létre egy felzárkóztató programot Rostás Winnetou néven.

A Fidesz és a KDNP szeptember elején kezdte meg az aláírásgyűjtést a „Stop Gyurcsány! Stop Karácsony!” elnevezésű petícióhoz. A petíciót azért indították, hogy megmutassák: sokan vannak olyanok, „akik nem kérnek még egyszer a kudarcos Gyurcsány-korszakból” – mondta az akció céljáról Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója. Szeptember 6-án azt közölte Hollik, hogy öt nap alatt több mint 100 ezren írták alá a petíciót.

A Gyurcsány és Karácsony megállítására indított aláírásgyűjtésről szóló videónkat itt tudja megnézni:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!