Czeglédy: Nehezebb volt megverni Ungárt, mint Hende Csabát lesz jövőre

2021. szeptember 29. – 22:38

Másolás

Vágólapra másolva

A szombathelyi csatatérkörzet két jelöltje, Czeglédy Csaba és Ungár Péter voltak a Telex élő politikai műsorának vendégei szerda este. Az adás már a hivatalos eredmények közlése után kezdődött, így lehetett tudni, hogy igen szoros versenyben (alig több mint 170 szavazattal), de a DK jelöltje, Czeglédy Csaba húzta be a körzetet.

A két jelölt egyetértett abban, hogy ez leginkább egy mozgósítási verseny volt, amiben végül Czeglédy Csaba valamivel jobban szerepelt, de utóbbi szerint Ungár Péter nem is kapta meg a kellő segítséget az őt támogató pártoktól. Ungár ezt nem akarta részletezni az ellenzéki egység érdekében, inkább azt hangsúlyozta, mennyi ember önkéntes munkája kellett a szervezéshez, és alapvetően flottul ment.

A szombathelyi versenyben volt még egy harmadik jelölt is, Koczka Tibor, akit a Pálinkás József-féle Új Világ Néppárt indított, ő végül csupán 1,4 százalékkal zárt. Czeglédy szerint korábban akár 6-7 százalékot is mértek Koczkának az Ungár által rendelt közvélemény-kutatásokban (amelyeknek fő számait vele is megosztotta az LMP-s politikus), de végül a szavazók rájöttek, hogy aki rá szavaz, az Czeglédy győzelme ellen szavaz.

Feltettük a kérdést, mi lesz, ha a nyertes Czeglédy Csabát – aki ellen több ügy is zajlik, legutóbb azzal vádolták meg, hogy ő volt a Borkai-videókat kiszivárogtató ördög ügyvédje – még a választások előtt bilincsben viszik el. Ungár és Czeglédy szerint ez nem valószínű forgatókönyv, utóbbi hisz abban, hogy „Magyarországon megvannak még a jogállam morzsái”, ha pedig őt „politikai okokból” bebörtönöznék, az már inkább Belarusz vagy a putyini Oroszország szintje lenne. Ungár Péter szerint a szavazók Czeglédy ügyeinek tudatában hozták meg a döntést, így valószínűleg nem tartanak ettől.

Szóba jött a kampány egyik bizarr pillanata, amikor is Hende Csaba, a körzet jelenlegi, fideszes egyéni képviselője közölte az ATV stúdiójában, hogy Ungár (aki Schmidt Mária fideszes ideológus fia) „a mi kutyánk kölyke”, és a parlamentbe bekerülve egy ponton át fog állni a Fideszhez. Czeglédy amikor ezt hallotta, azt gondolta, hogy Hende Csaba megbuggyant, illetve hogy fideszes ellenfelük azt hiszi, biztosan rá fog ugrani a témára, és utána ezzel támadja majd Ungárt. Ő azonban tisztességes embernek gondolta ellenfelét, és „nem ült fel a provokációnak”. Ungár szerint „Hende Csaba olyan szintre süllyedt, hogy a választók semmit nem hisznek el neki”, így ennek a bemondásnak sem volt értelme. Mindemellett mindkét jelölt azt gondolja, Hende lesz a Fidesz jelöltje 2022-ben is a körzetben, mert az elmúlt két évben az összes szóba jöhető belső kihívóját kiiktatta, a pártban pedig azt hiszik, hogy úgyis mindenképp megnyerik a Vas megyei körzeteket. Czeglédy szerint viszont ez egyáltalán nincs is, konkrétan közölte, hogy nehezebb volt most megverni az előválasztási ellenfelét, mint Hendét lesz jövő tavasszal.

Végezetül arra is kitértek a vendégek, minek tudható be szerintük a DK szombathelyi és országos sikere az első fordulóban. Ungár Péter azt mondta, a DK rendkívül jól szervezett, összetartó, fegyelmezett közösség, a politika pedig nagyon nagy százalékban szervezési és menedzsmentkérdés. Czeglédy szerint a DK-nak bár valóban van egy összetartó és jól mozgósítható saját tábora, nem szabad alábecsülni Dobrev Klára személyes hatását sem; mint mondta, Dobrev új színt hozott a politikába, és nem csak a katonás fegyelemmel szavazó DK-sok voksoltak rá.

A teljes műsort, amelyben Ungár Péter és Czeglédy Csaba mellett Dull Szabolccsal (a Telex egyik főszerkesztőjével), valamint Török Gáborral beszélget kollégánk, Fábián Tamás, itt lehet visszanézni:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!