Kineveztek egy főigazgatót Palkovics László mellé a Fudan Egyetemet fenntartó alapítvány élére

2021. november 1. – 10:10

Kineveztek egy főigazgatót Palkovics László mellé a Fudan Egyetemet fenntartó alapítvány élére
A kép jobbszélén Bertáné Dr. Bényi Krisztina a Modern Városok program keretében kialakított győri csimpánzház és kifutó átadásán – Fotó: Krizsán Csaba / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Főigazgatója is lett a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványnak, írja a Hvg.hu: a más felsőoktatási intézményi alapítványoknál nem létező, újonnan létrehozott pozícióba Bertáné Dr. Bényi Krisztinát nevezték ki a hivatalos iratok szerint.

Bertáné eddig főleg a közigazgatásban dolgozott: tíz éven át a Csongrád Megyei Egészségbiztosítási Pénztár munkatársa volt, majd 2011-től a Csongrád Megyei Kormányhivatalnál vezette a nyugellátási főosztályt, 2012 és 2015 között pedig a kormányhivatal igazgatója lett, írja a 168 óra.

2015 után a Miniszterelnökségen folytatta főosztályvezetőként, majd 2017-ben Kósa Lajos tárca nélküli minisztersége alatt volt titkárságvezető. 2018 és 2020 között a Modern Városok és Falvak fejlesztésének koordinációjáért felelős helyettes államtitkár volt, de tavaly Orbán Viktor felmentette a tisztségéből.

Bertáné a főigazgatói poszton „önállóan, általános érvénnyel és határozatlan ideig képviseli az Alapítványt” – igaz, a kuratóriumi elnök Palkovics László „képviseleti joga változatlan”, vagyis ugyanolyan jogkörökkel rendelkezik, mint az alapítvány frissen kinevezett főigazgatója.

A Hvg.hu megkereste Palkovics Lászlót, hogy miért volt szükség Bertáné Bényi Krisztina kinevezésére, de cikkük megjelenéséig nem kaptak választ.

A Fudan-alapítvány bejegyzési kérelmét augusztus végén adták be, feladata a kínai egyetemmel kapcsolatos előkészítés, a hatástanulmányok és tervek elkészítése lesz. Rengeteg vagyonnal gazdálkodhat Bertáné és Palkovics alapítványa: az államtól 600 millió forintnyi pénzt és 13,2 milliárd forint értékű ingatlant kaptak.

A kuratórium tagja még Palkovics és Bertáné mellett Szilas Cecília korábbi pekingi nagykövet, aki most miniszterelnöki főtanácsadó; Horváth Levente, a Magyar Nemzeti Bank elnöki főtanácsadója; Kovácsics Iván miniszteri tanácsadó és P. Szabó Sándor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kína-tanulmányok Tanszékének vezetője.

A Telex korábbi cikkeit a kiemelt beruházásként kezelt budapesti Fudan Egyetemről itt találja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!