Újrakezdődik a Hajógyári-szigeten tíz éve történt gyilkossági ügy tárgyalása

2021. november 15. – 09:27

Másolás

Vágólapra másolva

Egy új tanú vallomása alapján rendelték el a perújítást a korábban az emberölés vádja alól jogerősen felmentett egykori kidobóemberek ügyében – írja a Magyar Nemzet. A Fővárosi Törvényszék tárgyalási jegyzéke szerint kedden kezdődik az eljárás.

A tárgyalási jegyzék szerint B. Ádámot és Z. Alfrédot azzal vádolják, hogy 2011. december 2-án éjjel – miközben biztonsági őrként szolgálatot teljesítettek egy szórakozóhelyen a Hajógyári-szigeten – részt vettek egy férfi bántalmazásában, akit eszméletlen állapotban a Dunába dobtak. A 21 éves férfi a helyszínen életét vesztette. A vádlottakat korábban – bizonyítottság hiányában – felmentették az ellenük társtettesként elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vád alól.

A Magyar Nemzet emlékeztet, hogy a 21 éves H. Géza a hajnali órákban véletlenül a vállával nekiment az egyik vádlottnak, aki erre fellökte őt az akkori Dokk bisztróban. Miután H. Géza felállt és továbbindult, a kidobók úgy döntöttek, hogy ittassága miatt kikísérik a szórakozóhelyről.

Rendőrök tárgyalásra kísérnek két férfit 2012. július 28-án. A biztonsági őrként dolgozó férfiakat azzal gyanúsítják, hogy 2011. december 3-án a Hajógyári-szigeten, a Dokk nevű szórakozóhelyen, illetve később az épületen kívül is bántalmaztak egy ittas, 21 éves férfit, majd az öntudatlan fiatalembert a Dunába dobták – Fotó: Mihádák Zoltán / MTI
Rendőrök tárgyalásra kísérnek két férfit 2012. július 28-án. A biztonsági őrként dolgozó férfiakat azzal gyanúsítják, hogy 2011. december 3-án a Hajógyári-szigeten, a Dokk nevű szórakozóhelyen, illetve később az épületen kívül is bántalmaztak egy ittas, 21 éves férfit, majd az öntudatlan fiatalembert a Dunába dobták – Fotó: Mihádák Zoltán / MTI

A vád szerint a fiút szidalmazták, nadrágját lehúzva félmeztelenre vetkőztették, és a fagypont körüli hőmérséklet ellenére kivitték a szabadba. Ezután a parkolóban B. Ádám gyomron rúgta a sértettet, majd az eljárás során nem azonosított személyek is ütötték, rúgták úgy, hogy ezalatt a két vádlott a karjánál fogva tartotta őt. Az eszméletlen, félig meztelen fiatalembert ezután a biztonsági emberek egy hét méter magas támfalról a Dunába dobták – áll a vádiratban. H. Géza holttestét másnap hozzátartozója találta meg. A sértett a bántalmazás miatt súlyos májsérülést szenvedett, de halálát a vízbe fulladás okozta. Az ügyészség mindkét vádlott esetében végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

A Fővárosi Törvényszék bizonyítottság hiányában felmentette a vádlottakat, mivel kétséget kizáróan nem lehetett igazolni, hogy a gyilkosságot a vádlottak követték el – emlékeztet a Magyar Nemzet.

A 2000-es évek éjszakai életének átalakulásáról és a Vizoviczki-birodalomról ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!