Úgy érezte, elárulták, ezért szúrta hasba osztálytársát egy 14 éves tatabányai fiú

2022. február 1. – 11:47

Másolás

Vágólapra másolva

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat egy tatabányai fiú ellen, aki 2020. december 9-én hasba szúrta iskolatársát. Az ügyészség a vádiratban fogházbüntetést indítványozott és azt, hogy rendeljenek ki a vádlott mellé egy pártfogót, továbbá vegyen részt pszichológia tanácsadáson.

A 2020 decemberében történt eseményről a Telex is beszámolt: a tatabányai Bolyai János Iskola egyik folyosóján egy nyolcadikos diák megkéselte az osztálytársát. A megszúrt fiút életveszélyes hasi sérülésékkel kórházba szállították, és azonnal megműtötték, a fiatal késelőt pedig előállították és őrizetbe vették.

Fotó: Ügyészség.hu
Fotó: Ügyészség.hu

Az ügyészség oldalán megjelent sajtóközlemény szerint az iskolatársak között nézeteltérés alakult ki. Az iskolás úgy érezte, hogy a barátjának tartott osztálytársa elárulta, ezért úgy döntött, hogy kést visz az iskolába, hogy azzal leckéztesse meg. A vádlott az órák közötti szünetben vonta kérdőre osztálytársát, ezután felé fordult, elővett egy 7,5 cm hosszú kést, és minden szó nélkül hasba szúrta, majd a kést a földre dobta. A megszúrt osztálytárs segítségért kezdett el kiabálni, a közelben lévő tanárok hívták ki azonnal a mentőket és a rendőröket is. A közlemény szerint a hason áthatoló sérülés közvetetten életveszélyes sérülésnek minősül.

A 24.hu-nak dr. Borbély Veronika, a Komárom Megyei Főügyészség helyettes szóvivője azt nyilatkozta, hogy a 14 éves vádlott beismerte bűnösségét a kihallgatáson.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!