Unger Anna: Ez egy cinikus és autoriter népszavazástípus volt

2022. április 3. – 21:14

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az április 3-i országgyűlési választásokkal egyidőben népszavazás is volt, arról, hogy ez mennyire jogszerű, és hogy más országokban volt-e már hasonló eset, arról az ELTE politológusával, Unger Annával beszélgettünk.

Unger Annát elsőként arról kérdezte Fábián Tamás és Munk Veronika a Telex élő adásában, hogy szerinte miért döntött úgy a kormány, hogy ugyanarra a napra teszi az országgyűlési választásokat és a népszavazást, és miért pont ebben az ügyben. A szakértő szerint a kormány így próbálta mozgósítani a szavazókat, még azokat is, akik nem feltétlen elkötelezett fideszesek. És a népszavazással növelte a választás tétjét is, hiszen felmutatott egy újabb ellenségképet, most a szexuális kisebbségeket. A következőkben azt is kifejtette, hogy ez egy tipikus „cinikus, autoriter népszavazástípus” volt, értelmetlen kérdésekkel: „Bedobunk egy témát, bár nem tudjuk mi lesz a következménye, de lehet vele kampányolni.”

A későbbiekben arról is beszélt, hogy sehol nem jellemző az, hogy egy napra tegyék a választásokat és a népszavazást. Magyarországon 40-50 napnak kötelezően el kellett tenni a népszavazás és a választások között, egészen 2021 őszéig. Akkor szavazta meg a fideszes többségű parlament, miszerint így költséghatékonyabb az államnak.

A műsorban arról is kérdeztük a szakértőt, hogy voltak, vannak-e ehhez hasonló népszavazások más országokban. „Normális országban ilyen nincs”, mondta, és kifejtette, hogy népszavazásnak a lényege az lenne, hogy egy konkrét törvényről konkrét kérdésről szavaznak a polgárok, például, hogy akarnak-e csatlakozni az Európai Unióhoz. Példaként Washingtonról is beszélt, ahol hasonló kérdésben volt népszavazás, de:

„ott is elő kell készíteni egy jogszabályt, és nem is ilyen se füle-se farka kérdéseket raknak az emberek elé.”

De vajon lesz bármi fajta tüntetés, megmozdulás az eredmények kihirdetése után? Azt válaszolta, hogy ő azon sem lepődött volna meg, ha már lett volna, hiszen ami „határon túli levél szavazatokkal történt, az kimeríti a nyílt választási csalásának kategóriáját.” Majd később azt is hozzátette, hogy szerinte ez az incidens hatással lehetett a szavazókra, hisz ez is egy a sok valós példa közül, hogy milyen visszaélések történnek a szavazatok összegyűjtésénél.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!