28 millió forintot csalt ki három nőtől egy 52 éves budapesti férfi

2022. április 22. – 11:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki nagyjából 28 millió forintot csalt ki három nőtől 2015 szeptembere és 2018 augusztusa között – közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint az 52 éves férfi az első esetben, 2015-ben jogerős szabadságvesztés büntetését töltötte, amikor elkezdett levelezni egy ismeretlen nővel, akivel szabadulása után össze is költözött Budapesten, a XX. kerületben. Kapcsolatuk alatt több részletben nagyjából 20 millió forintot csalt ki a tőle, a pénz autóvásárlásra és vállalkozása elindításához kérte. A nőnek nem volt ennyi pénze, ezért másoktól kért kölcsön, fedezetként pedig saját lakását ajánlotta fel, amit később kénytelen volt árulni. A férfi sürgős külföldi szívműtétre hivatkozva hetekig távol volt, majd 2016 novemberében elérhetetlenné vált.

A másik két nőt 2018-ban egy társkereső oldalon ismerte meg, ahol álnéven regisztrált. Egyiküktől súlyos betegségre és külföldi, életmentő műtétre hivatkozva hárommilliót, a másiktól ötmillió forintot csalt ki úgy, hogy magát jól menő, ingatlan-beruházásokkal foglalkozó vállalkozónak adta ki, és felajánlotta a nőnek, hogy segít befektetni a megtakarított pénzét. A férfi mindkét esetben elérhetetlenné vált.

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség a többszörösen büntetett férfi ellen, aki más, a jelenlegi üggyel azonos csalási ügy miatt jelenleg letartóztatásban van – jelentős, illetve nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás miatt emelt vádat. Fegyházbüntetés kiszabását indítványoztak ellene, és feltételes szabadságra nem bocsátható – olvasható a közleményben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!