A nagy szójacsalás: több tízezer tonna szójadara áfáját tüntették el, másfél milliárd forintos a kár

2022. június 8. – 09:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Több tízezer tonna szója áfáját tüntette el egy dunántúli társaság, a 1,5 milliárd forintos kárt okozó bűncselekmény tíz gyanúsítottja közül négyet letartóztattak, írja az MTI.

A brazil szójadara szlovén és cseh cégeken keresztül érkezett Magyarországra, ahol eltűnő kereskedőkkel és fiktív számlákkal, áfafizetés nélkül, 27 százalékos árelőnnyel értékesítették belföldi viszonteladóknak és végfelhasználóknak.

A strómanok nevére bejegyzett társaságok másfél milliárd forintos kárt okoztak a költségvetésnek. Az ügy felderítésére indított akcióban a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága egymilliárd forintot meghaladó értékben készpénzt, luxuscikkeket, mezőgazdasági eszközöket, valamint több tonna takarmányt és csaknem száz szarvasmarhát foglalt le.

A NAV az érintettek ellen különösen jelentős vagyoni hátrányt okozva, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt indított nyomozást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!