Népszava: Zugló újra a csalásért elítélt Kupper András volt cégével szerződött a parkolóautomaták üzemeltetésére

2022. augusztus 1. – 08:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem tud letérni a kitaposott ösvényről zugló önkormányzata, írja a Népszava, amely emlékeztet: a 2017-ben és 2020-ban kötött, mindkét esetben nagy vihart kavart parkolóautomata beszerzési és üzemeltetési szerződések az idén kifutottak. Az önkormányzat új tendert írt ki, de az eredmény ismét ugyanaz lett.

A XIV. kerület ismét a C-Ware kft-t bízta meg a parkolóautomaták „üzemkész állapotának biztosításával”, így a naponkénti ellenőrzésre, karbantartásra, eseti hibaelhárításra, vandalizmusból eredő rongálások megszüntetésére kötött szerződés egy évre szól, értéke nettó 168,7 millió forint.

„Nem volt választásunk. Nem hosszabbítottuk meg a szerződést, inkább új közbeszerzési eljárást indítottunk. A tenderre egyetlen ajánlat érkezett, a C-Ware Kft-től. Az új szerződés egy évre szól, addig megpróbálunk egy jobb konstrukciót kidolgozni” – ismertette a Népszava kérdésére Horváth Csaba, Zugló szocialista polgármestere, aki a 2020-as szerződéskötéskor is az önkormányzat „kőkemény gazdasági és ügyfélérdekére” hivatkozott.

A Népszava emlékeztet: a C-Ware Kft. neve sokaknak ismerősen csenghet. A cég a fővárosi parkolási piacon korábban egyeduralkodónak számító, később perbe vont Centrum Parkoló Kft. tulajdonosához, a csalásért jogerősen elítélt Kupper Andráshoz (egy azonos nevű fideszes politikus nagybátyjához) köthető. A vállalkozást Kupper még 2008-ban indította, üzletrészét azóta átadta bizalmi emberének, Szolyák Norbertnek, aki Kupper másik vállalkozását, a Body Guard Hungary Kft.-t is vezeti.

A C-Ware Kft. vezette konzorcium 2017-ben kötött egymilliárdos szerződést az akkor Karácsony Gergely vezette XIV. kerületi önkormányzattal, amelynek fejében 280 automata szállítását és üzemeltetését vállalták.

„Az automaták ára ahhoz képest, hogy mit tudnak, nem sok, több fideszes kerület másfél-kétszeres áron vett ennél butább automatákat”

– jelentette ki Karácsony a parkolási ügyeket vizsgáló fővárosi bizottság júliusi ülésén. A főpolgármester úgy vélte, ennél sokkal érdekesebb volt az üzemeltetésre kiírt közbeszerzési eljárás, amire eredetileg három cég jelentkezett, egyet kizártak formai okok miatt, majd egyet a túl olcsó ár miatt. Ez neki nagyon nem tetszett, de abban bízott, hogy a másodjára kizárt cég előzetes vitarendezési kérelmet nyújt be, a dokumentumot össze is állították, de végül a bizottsági ülés előtt 10 perccel visszavonták. „Nem tudom mi történhetett abban a pár napban, de vannak rá hipotéziseim” – tette hozzá sokat sejtetően Karácsony a Népszava szerint.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!