Birkalegelőn ütöttek rajta egy rejtőzködő, top 50-es bűnözőn

2022. augusztus 4. – 09:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A nógrádi birkalegelőn lefülelt, terrorcselekmények miatt keresett bűnöző tagja volt annak a 2007-ben életre hívott nemzeti radikális mozgalomnak, amihez számos erőszakos bűncselekmény köthető. A hónapok óta körözött 41 éves Sz. E. Istvánt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda fejvadászai fogták el a TEK segítségével.

Sz. E. István mit sem sejtve arról, hogy a rendőrök beazonosították tartózkodási helyét, egy Nógrád megyei kistelepülés birkalegelőjén napszámban dolgozott, amikor a rendőrök rajtaütöttek. Megtalálták a közelben autóját is, amit rendszámtábla nélkül egy bokorban rejtett el. Miután a TEK műveleti egysége elfogta, a helyi rendőrök úgynevezett bűnügyi őrizetbe vették.

A Fővárosi Törvényszék idén márciusban hozta meg ítéletét terrorcselekmény elkövetése miatt Sz. E. Istvánnal szemben. A 41 éves magyar-román kettős állampolgár tagja volt annak a Hunnia névre hallgató szervezetnek, amit B. György hívott életre. Hozzájuk köthető több 2007-ben és 2008-ban elkövetett erőszakos bűncselekmény. A törvényszék nem jogerősen a megismételt elsőfokú tárgyalás során 15 év letöltendő szabadságvesztésre ítélte idén márciusban. Sz. E. István a bíróságon már meg sem jelent, elrejtőzött, és a hatóságok számára elérhetetlenné vált – olvasható a rendőrség közleményében.

Miután a felkutatására tett intézkedések nem vezettek eredményre, és az általa elkövetett bűncselekmények különösen erőszakos jellege miatt a férfi elfogásához „kiemelkedően jelentős társadalmi érdek fűződött”, ezért felkutatását átvette a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya.

A célkörözési nyomozóknak augusztus 2-án sikerült beazonosítani a férfi tartózkodási helyét, majd tekintettel bűnlajstromára, illetve arra, hogy 2017-ben már egyszer sikerült megszöknie a rendőrök elől, elfogásához a Terrorelhárítási Központot (TEK) hívták segítségül.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!