Szeptembertől újabb polgári engedetlenségi akciók lehetnek az iskolákban

2022. augusztus 23. – 13:46

Másolás

Vágólapra másolva

A Tanítanék Mozgalom azt ígéri, ha szeptember 2-ig nem kapnak érdemi ajánlatot a kormánytól, a tanév második hetétől újra polgári engedetlenségi akciók lehetnek az iskolákban – írja az Eduline.

A mozgalom augusztus elején írt nyílt levelet a Belügyminisztériumnak (a levélben többek között a pedagógusok sztrájkjogának visszaállítását, valamint a fizetések emelését követelték), amire múlt hét pénteken kaptak választ Kisfaludy László köznevelésért felelős helyettes államtitkártól. Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom képviselője az Eduline-nak azt nyilatkozta, a minisztérium válasza „semmitmondó és sértő” volt.

A Tanítanék Mozgalom úgy döntött: szeptember 2-ig várnak érdemi ajánlatot a kormánytól, ha ilyet nem kapnak, szeptember 5-től folytatják a polgári engedetlenségi akciókat.

Ennek részleteiről Törley Katalin egyelőre kevés részletet árult el az Eduline-nak, azt viszont kiemelte, hogy itt egyéni és tantestületi döntésekről van szó.

Törley abban bízik hogy „hólabdaeffektus” indul majd el, és ha a pedagógusok azt látják, hogy itt-ott már elkezdődött az ellenállás, „akkor bele fognak állni”.

„Ahhoz képest, amit tettünk mondjuk februárban, márciusban, annál eggyel erősebbet, eggyel hosszabbat, eggyel jelentősebbet kell csinálni” – tette hozzá.

Néhány tantestület már nyár elején bejelentette, hogy szeptembertől ismét polgári engedetlenségi akció keretei között folytatják a tiltakozást. A Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium felhívásához a budapesti VI. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium 24 tanára is csatlakozott. Akkor azt írták, a polgári engedetlenséggel munkakörülményeik javítását, egy jobb, szabadabb, demokratikusabb oktatási rendszert szeretnének elérni.

A Tanítanék Mozgalom azt tervezi, hogy továbbra is lesz sztrájkalap, amelyből kompenzálni tudják a polgári engedetlenséget vállalók kieső bérét, és a szülők bevonásán is dolgoznak.

Annak érdekében, hogy a pedagógusok felkészülten, a jogaikat és a lehetséges retorziókat is ismerve, kezdjenek bele a polgári engedetlenségi akcióba, a mozgalom információs csomagot is összeállított, amiben minden fontos információt összefoglaltak a polgári engedetlenség fogalmáról, jelenségéről, valamint arról, miért erre a típusú érdekérvényesítésre van most szükség.

A kormányrendelet azt mondja ki, hogy a gyermekfelügyeletet minden, sztrájkkal érintett köznevelési intézményben biztosítani kell. A rendelet azután született, hogy január 31-én 2016 óta először sztrájkoltak országszerte a pedagógusok, a kétórás, figyelmeztető akcióban több mint húszezren vettek részt. A Fővárosi Ítélőtábla február 10-én jogerősen kimondta, hogy jogellenes volt a sztrájk.

Novák Katalin államfő május végén rekordgyorsasággal, egy nap alatt írta alá a pedagógussztrájkot ellehetetlenítő törvénymódosítást. Korábban a kormány azt kommunikálta, hogy szívesen tárgyalnak a tanárok követeléseiről, de a polgári engedetlenséget nem tűrik.

Szeptember 2-ára a Diákok a Tanárokért nevű csoport hirdetett szolidaritási tüntetést. A demonstrálók a tervek szerint a Szent István térről a Belügyminisztérium elé vonulnak majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!