A kormány ígéri, 2024-től kötelezően visszaválthatóak lesznek a PET-palackok

2022. szeptember 16. – 20:54

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

2024. január elsejétől kötelezően visszaválthatóak lesznek az eldobható italcsomagolások Magyarországon, ezt Palkovics László innovációs és technológiai miniszter írta meg a Greenpeace-nek. A miniszter hangsúlyozta, hogy egyelőre még nincsenek meg a betétdíj-bevezetésének konkrét szabályai, de dolgoznak rajta.

A szervezet honlapján azt írta: üdvözli a lépést, de ennél jóval ambiciózusabb célkitűzéseket vár a kormánytól.

A Greenpeace Magyarország július elsején egy 40 ezer PET-palackból készült ajándékcsomagot küldött Palkovics Lászlónak. A csomaggal együtt átadták azt a petíciót is, melyben 55 ezren kérték a kormánytól, hogy tegyék kötelezővé az eldobható italcsomagolások teljeskörű újrahasznosítását. Emellett azt is kérték, hogy a kormány kötelezze a gyártókat és forgalmazókat a visszaváltható, újratölthető csomagolások alkalmazására. Ez utóbbi kérésre azonban a miniszter nem reagált.

A 2024-től hatályos intézkedésnek köszönhetően várhatóan sokkal több egyszer használatos műanyagot fognak újrahasznosítani, és ezzel csökkenni fog a hulladék mennyisége.

A Greenpeace szerint a palackok, dobozok visszagyűjtése mellett a gazdaság körforgás szerű működéséhez szükség van arra is, hogy a kiürült italcsomagolások legalább 70 százaléka újratölthető legyen legkésőbb 2026-ra.

A szervezet már sokszor bírálta a kormány intézkedéseit, legutóbb a fakivágás korlátozásának eltörlése miatt emelték fel a hangjukat. A kormány az energia- veszélyhelyzet kihirdetése után döntött arról, hogy megtiltják a tűzifa kivitelét az országból, és bővítik a fakitermelést. A döntést azzal indokolták, hogy a rezsicsökkentés-csökkentés miatt sok, eddig kizárólag gázzal fűtő család próbál majd tűzifához jutni. A módosítás ellen számos szakember, környezetvédő szervezet és sok civil tiltakozott korábban. A Greenpeace szerint ennek ellenére „a kormányrendelet, amely lehetőséget ad erdeink pusztítására és kiárusítására, még mindig érvényben van”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!