Árstopos élelmiszerekkel trükközőkre csapott le a NAV

2022. október 20. – 10:48

Másolás

Vágólapra másolva

Milliárdos kárt okozott az a céghálózat, amelyre nemzetközi akcióban csapott le a NAV – jelent meg a hivatal Facebook-oldalán csütörtökön. A magyar bűnszervezet árstopos élelmiszereket szerzett be a szomszédos országokból, és azokat az adófizetési kötelezettséget kikerülve, cégláncolaton átfuttatva értékesítette tovább. Például étolajból és kristálycukorból is nagy mennyiséget juttattak a hazai üzletekbe.

A szervezet tagjai a szomszédos országokból beszerzett termékeket többszintű, nagyszámú céghálózatokon keresztül, strómanok és bukó társaságok (kb. fedőcégek) bevonásával értékesítették belföldön, ezzel több mint hatmilliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek.

„A nyomozóhatóság az online számla, valamint az EKÁER-nek (azaz az Elektronikus
Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer) köszönhetően pontosan tudta azonosítani az elkövetőket. Az is jól látható volt, hogy az élelmiszerárstop bevezetése után a céghálózat fix áras termékeinek jelentősen megnőtt a forgalma” – olvasható a hírben.

A NAV nyomozói IT-szakemberek, revizorok, járőrök, valamint a Merkur bevetési egység támogatásával csaknem ötven helyszínen kutattak, ingatlanokat, bankszámlákat zároltak, gépkocsikat és készpénzt is lefoglaltak. A nemzetközi akcióban az Europol is részt vett. Horvátországban, Csehországban és Szlovákiában is nyomoztak a hatóságok.

A nyomozók 32 embert kihallgattak, közülük hat gyanúsított letartóztatását rendelte el a Székesfehérvári Járásbíróság. A NAV bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!