Idea Intézet: Tovább csökkent a Fidesz támogatottsága, 20 százalékra jött fel a DK

2022. október 21. – 09:58

Másolás

Vágólapra másolva

Tovább folytatódik a Fidesz lassú támogatottsági eróziója, és a DK támogatottságának lassú növekedése, írja reprezentatív felmérésére hivatkozva az ellenzéki kötődésű Idea Intézet. Az utolsó, szeptember eleji méréshez képest, a kormánypárt támogatottsága a teljes népesség vonatkozásában újabb két százalékponttal csökkent. Mindez azt jelenti, hogy a halmozódó válságjelenségek hatására, összességében, a 2022. áprilisi, választási eredményhez képest 6 százalékponttal alacsonyabb a támogatottsága.

A választói mozgások másik érdekessége, hogy a Demokratikus Koalíció a teljes népességben a választások előtti támogatottsági szintre erősödött, a biztos szavazó pártot választók körében pedig támogatottsága 20 százalékra emelkedett.

Mit állapított meg az Idea Intézet a Fideszről?

A 2022. október elején készített reprezentatív vizsgálat, amely az őszi társadalmi válságjelenségek (rezsiemelkedés, tanár- és diákmegmozdulások, 20 százalékos infláció) időszakában készült, további Fidesz támogatottsági csökkenést regisztrált. A kormánypárt a teljes választókorú népességen belüli választottsága

további két százalékponttal alacsonyabb (32%-ról 30%-ra), mint szeptember legelején.

Az Idea Intézet legutóbb 2021 márciusában mért ekkora támogatottsági szintet a Fidesznek, a két időpont között azonban lényeges a különbség. Másfél évvel ezelőtt stagnáló kormánypárti támogatottság mellett egy egyszeri mérési eredményről beszélhettünk, 2022 októberében azonban egy csökkenő tendenciáról. 2022 júliusa óta ez az egymást követő negyedik olyan mérés, amikor a Fidesz teljes népességre számított választottsága lassan, kis lépésekben, de folyamatosan csökken.

A párt a 2022. április 3-i választáson, a választókorú népességre számítva kb. 36 százalékos eredményt ért el, a 2022. októberi mérés ennél szignifikáns módon alacsonyabb, 30 százalék. Számításaik szerint

a kormánypárt elérte a peremszavazói határát, apránként elkezd a gyűrűszavazóiból is veszíteni.

Mindezzel a folyamattal párhuzamosan egyébként jelentősen növekszik az ismeretlen preferenciájúak aránya, azoké tehát, akik nem tudják, hogy melyik pártra szavazzanak, titkolják a preferenciájukat, vagy passzívoknak tekinthető. Míg 2022. májusában ez a réteg 23 százalékon állt, 2022. októberében 37 százalékra növekedett, amely a legmagasabb érték az Idea Intézet 2019. január óta tartó vizsgálatsorozatában.

A Fidesz lassú erodálódását ellensúlyozhatja azonban, hogy a biztos szavazó pártot választók körében megállt a csökkenése. Ezek az eredmények arra utalnak, hogy a kormánypárt törzsszavazói minden válságjelenség ellenére is inkább kitartanak áprilisi döntésük mellett.

Fotó: Idea Intézet
Fotó: Idea Intézet

Mit állapított meg az Idea Intézet a DK-ról?

A Fideszen túli világban hibahatáron belüli, kisebb, de immár tendenciaszerű változások történtek. A teljes népességen belül a Demokratikus Koalíció támogatottsága visszatért a 2022. áprilisi választások előtti szintre (12%) úgy, hogy hónapról hónapra egy-egy százalékponttal emelkedett a választottsága. Még érdekesebb azonban a biztos szavazó pártot választók rétege, amely a legelkötelezettebb szavazókat takarja.

Ebben a szűk, de fontos választói rétegben a DK elérte ugyanis az Idea Intézet által 2019. január óta mért legmagasabb támogatottságát (20%), és egy lélektani határértékhez érkezett. Reprezentatív méréseik szerint

az elmúlt három évben nem volt olyan ellenzéki párt, amelynek a támogatottsága két számjegyűként kettessel kezdődött volna.

A DK lassú emelkedése július óta tart, így tendenciaszerűnek tekinthető. Azt azonban, hogy ez egy egyszeri mérési eredmény vagy az ellenzéki szavazótáboron belüli átrendeződés lenyomata, csak később lehet kijelenteni.

A Mi Hazánkat a teljes népesség 7 százaléka, a Momentumot 4 százaléka, a Jobbikot 3 százaléka, míg az MSZP-t 1 százaléka támogatja.

A kormányközeli Nézőpont ezzel ellentétes eredményeket publikált, méréseik szerint erősödött a Fidesz, ismét ötven százalék feletti a kormánypárt támogatottsága, a DK pedig 9 százalékon áll.

Az Idea Intézet a kutatás adatait 2022. szeptember 29. és október 9. között vette fel közösségi média alapú kérdőív segítségével. A vizsgálat végeredménye reprezentatív az ország felnőtt népességére nem, életkor és régió tekintetében. A teljes magyar weben és a közösségi médiában történő adatfelvétel lekérdező szoftverrel, önkitöltős online kérdőíven keresztül (CAWI) történt. Súlyozás során a különböző internet- és Facebook felhasználási szokások kontrollálásra kerülnek, kiegészítve ezzel a reprezentativitást biztosító súlyozási eljárásokat. A 1800 fős minta hibahatára az alapmegoszlások esetében legfeljebb ±2,3 százalékpont.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!