Milliárdokkal kevesebb pénzből gazdálkodhat jövőre a közmédia, mint idén

2022. október 24. – 15:48

Másolás

Vágólapra másolva

A közmédia költségvetését is elérte a gazdasági válság, 2023-ban 3,5 milliárd forinttal kevesebb összegből gazdálkodhat, mint idén. A parlament költségvetési bizottsága hétfőn benyújtotta az NMHH jövő évi költségvetési tervezetét az Országgyűlésnek.

A tervezet négy fő tételből áll:

  • a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 58,6 milliárd forintból,
  • a Médiatanács 621 millió forintból, míg
  • az MTVA 127,577 milliárd forintból gazdálkodhat 2023-ban.
  • A Médiatanács kezelésében lévő előirányzatokat pedig 1,3 milliárd forinttal számolják.

Az idei évre 130,141 milliárd forintot javasoltak az MTVA-nak, amely költségvetése eddig évről évre nőtt. A 2010-es kormányváltás után 64 milliárd forintot szavaztak meg a következő évre, 2022-re ez az összeg már megduplázódott.

A költségvetési bizottság ellenzéki képviselői főként a közmédia elfogultságáról kérdezték a bizottság ülésén Koltay Andrást, az NMHH elnökét a Világgazdaság cikke szerint. Koltay azzal hárította el a kérdéseket, hogy az NMHH csak hatóságként jár el, és akinek problémája van a szerkesztőségi gyakorlattal, az a törvény nyújtotta eszköztárral tud élni.

Azt is mondta, hogy az elmúlt években egyre csökken a kiegyensúlyozottsági panaszok száma a 2010-es évek elejével összevetve. Ez szerinte vélhetően azzal függhet össze, hogy az online kommunikáció terjedésével valamelyest csökkent a televíziós és rádiós hírműsorok súlya.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!