Herczeg Zoltán ügyvédje elismerte, hogy drogügyben letartóztatták a divattervezőt

2022. október 25. – 12:24

Másolás

Vágólapra másolva

Herczeg Zoltán közeli barátja, K. Z. a Telexnek megerősítette, hogy az ismert divattervezőt tartóztatta le a rendőrség kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt. Herczeg barátja azt mondta, nem tudja elképzelni, hogy a divattervező drogot árul volna, szerinte soha nem merült fel ilyen, és személyes véleményét hangsúlyozva hozzátette: úgy gondolja, hogy a férfit csőbe húzták. Az ügyben két férfit tartóztattak le, értesülései szerint egyiküket, már szabadlábra helyezték.

A divattervező ügyvédje, Arató György a Magyar Hangnak elismerte, hogy Herczeg Zoltán keveredett bele a kábítószer-kereskedelmi ügybe, és hogy valóban ő képviseli a divattervezőt. „Az eljárás jelenlegi szakaszában sem védencem, sem a nyomozás érdekeit nem szolgálná, ha bármilyen információt adnék a sajtónak” – mondta Arató a lap további kérdéseire.

A Budai Központi Kerületi Bíróság vasárnapi ülésén egy hónapra – 2022. november 23-ig – elrendelte egy személy letartóztatását, egy további letartóztatására vonatkozó ügyészi indítványt pedig elutasított egy büntetőügyben, amelyben mindkét terheltet kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsítják – ezt közölte szintén a Magyar Hang megkeresésére a Fővárosi Törvényszék. Azt írták a lapnak, hogy az ügyészség mindkettőjük esetében kábítószer-kereskedelem miatt a letartóztatást kérte, a védők ugyanakkor az ügyészi indítvány elutasítását és enyhébb kényszerintézkedés elrendelését szerették volna.

A bíróság szerint pedig a kényszerintézkedés elrendelésének feltétele csak az egyik terheltnél állt fenn:

esetében megalapozottan feltehető, hogy a bizonyítást veszélyeztetné, így különösen a büntetőeljárásban részt vevő vagy más személyt jogellenesen befolyásolna.

A törvényszék tájékoztatása szerint a bíróság az egyik terheltnél kábítószer-kereskedelem bűntettének, míg a másiknál csupán kábítószer-birtoklásának megalapozott gyanúját állapította meg. A lefoglalt kábítószerek közül ugyanis csak

az egyik gyanúsítottnál talált 100 gramm marihuána kapcsán merült fel az, hogy nagy valószínűséggel meghaladja a csekély mennyiséget.

A végzés nem végleges, mivel azzal szemben az ügyész, illetve az egyik gyanúsított és védője is fellebbezést jelentett be.

Ahogy arról korábban írtunk, a rendőrség október 21-én két férfit fogott el a IV. és a XIII. kerületben, egyiküknél összesen körülbelül 100 gramm marihuánát és 16 gramm kokaingyanús port, a másik férfinél összesen körülbelül 85 gramm növényi törmeléket, valamint 1 gramm port, elsődleges adatok szerint kokaint találtak.

A rendőrség mindkét gyanúsítottat őrizetbe vette, egyiküket a bíróság azóta letartóztatásba helyezte.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!