Bezár a Malackrumpli

2022. november 23. – 21:54

Másolás

Vágólapra másolva

A Facebookon jelentette be a tihanyi Malackrumpli, hogy végleg bezárja kapuit, miután meghalt Járosi Tamás ingatlanfejlesztő, az étterem tulajdonosa. „A Malackrumpli megálmodója, a farm to table koncepció töretlen képviselője, Járosi Tamás hirtelen távozásával az étterem lelkét veszítettük el, amit minden igyekeztünk ellenére, a jelenlegi helyzetben nem tudtunk pótolni” – írják a dolgozók.

Járosi Tamás étterme Malackrumpli Bisztró néven 2013-ban nyitott meg az akkor még létező Biobalaton termelői piac részeként Balatonfüreden, és hamar sikeressé, felkapottá vált. A szezon végével azonban be kellett zárnia, a következő évben pedig már csak nagy nehézségek árán tudott újraindulni.

Fotó: Malackrumpli / Facebook
Fotó: Malackrumpli / Facebook

„Az elmúlt évek sok kihívást állítottak elénk, de mi mindig hittünk abban, hogy érdemes felállni, újrakezdeni, előre menekülni, mert mindig van új ötlet és lelkesedés, ami átlendít a nehéz időszakokon. Bíztunk benne, hogy a minőségi gasztronómia, a jó csapat, a támogató, igényes vendégkör, a lelkes vezetés megbízható garancia. Örülünk, hogy ebben mindig megerősítettetek minket és jó szívvel tértetek vissza hozzánk. Jó volt veletek együtt építeni és színesíteni a balatoni gasztro palettát” – írták a búcsúposztjukban a dolgozók.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!