Valaki az éj leple alatt körbefűrészelte a csopaki strand 80 éves tölgyfáját

2022. november 24. – 08:11

Másolás

Vágólapra másolva

Ismeretlen tettes ellen feljelentést tett és 250 ezer forintos nyomravezetői jutalmat ajánlott fel Csopak önkormányzata, miután valaki szerdára virradó éjjel körbefűrészelte a falu strandjának legöregebb tölgyfáját.

„A felháborodás nem egészen jó szó arra, amit egy jó érzésű ember ennek láttán érez. Értetlenség, undor, fájdalom borítja el az értelmetlen, önző pusztítás láttán. És persze reménykedünk, hogy ilyenkor is lesznek harcias természetvédők! Hogy nem csak addig tart a természet védése, ameddig nem zavarja a kilátást egy fa! Hogy nem csak addig vagyunk természetvédők, amíg nem ütközik az egyéni érdekeinkkel a természetvédelem!” – írta a Facebookon Ambrus Tibor, Csopak polgármestere, és a posztjához feltöltött fotókon látszik is, hogy a fa társasházak elől takarta a kilátást a tóra.

A polgármester azt írja, szeretnék megtalálni az elkövetőt és/vagy „a megbízóját”, „mert ez az ember egyértelműen bűncselekményt követett el. Nemcsak egy fa, egy élő, lélegző lény, hanem az egész közösség ellen.

Éppen ezért nem csak jogi, anyagi értelemben szeretnénk őt elszámoltatni, hanem erkölcsi értelemben is. Szeretnénk a szemébe nézni, és megkérdezni tőle: MIÉRT???” – áll a Facebook-posztban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!