Kövér László megbüntette az LMP-t, fél évre megvonta a párttól a beléptetési engedélyt

2022. december 13. – 14:18

Kövér László megbüntette az LMP-t, fél évre megvonta a párttól a beléptetési engedélyt
A demonstráció – Fotó: Tanítanék Mozgalom

Másolás

Vágólapra másolva

Kövér László szerdán fél évre megvonta az LMP-frakció minden beléptetési jogát – közölte a párt. Az LMP ugyanis a múlt hétfőn beengedte a karzatra a Tanítanék Mozgalom aktivistáit, akik azután az ülésnek hátat fordítva, egyenpólóban jelezték, hogy nincs más céljuk, mint tisztes megélhetés mellett tanítani. Az aktivistákat kivezették a teremből.

Az LMP szerint a Fidesz az elmúlt hónapokban sokadszorra bizonyította, hogy

nem megoldani akarja az ország legsúlyosabb problémáit, hanem egyszerűen eltagadni.

„Mindent megtesznek, amire lehetőségük van, hogy elhallgassák a pedagógusok kiábrándító helyzetét, és az ebből következő tiltakozásokat. A mi dolgunk, hogy ennek pont az ellenkezőjét csináljuk. Ezért hozhat bármilyen büntetést Kövér László, nem fogunk változtatni azon az álláspontunkon, hogy ha valaminek van helye a magyar parlament falai között, az az, hogy minden eszközzel felhívjuk a figyelmet és mindenkinek lehetővé tegyük, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy Magyarországon ma a pedagógusok súlyos jogfosztottságban, kivéreztetett egzisztenciális helyzetben kénytelenek tanítani egy korszerűtlen alaptanterv alapján.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!