Újabb részlet derült ki az újbudai rendőrgyilkosság elkövetőjéről

2023. április 20. – 07:07

Másolás

Vágólapra másolva

„Amikor rájött, hogy az akaratát nem tudja érvényesíteni, ámokfutásba kezdett. Tette után pedig az autójához próbált eljutni, feltehetőleg azért, hogy megszerezze a bozótvágót. Ennek beláthatatlan következményei lettek volna a civil lakosság számára is.”

mondta a Blikknek dr. Borbély Zoltán, az újbudai rendőrgyilkosságban elhunyt rendőr, Baumann Péter főhadnagy családjának ügyvédje a gyilkosság elkövetőjéről, Sz. Szilárdról. Egy, a laphoz eljutott fénykép alapján Sz. Szilárd az autója hátsó ülésén egy machetét tartott, ehhez próbált meg eljutni, miután a rendőrök megpróbálták előállítani.

Január 13-án egy késes támadó három rendőrt szúrt meg a XI. kerületben, egyikük meghalt. Mint később kiderült, a férfi beszakította a szomszéd lakás ajtaját, ezért hívták a rendőröket. A támadó intézkedés közben egy 17 centis késsel esett a rendőröknek, az egyiküket a bal combján, a másikukat a karján és a mellkasán, a harmadikukat pedig szívtájékon szúrta meg, ő halt bele a sérülésbe.

A menekülő támadót a rendőrök végül a közeli villamosmegállóban kapták el, miután lábon lőtték. Mint most a Blikk írja, az elkövető az autójához, vélhetőleg a machetéhez sietett, miután megszúrta a rendőröket.

A támadóról kiderült az ámokfutás után az is, hogy hangokat hallhatott, ezért támadhatott. A férfi eleinte megtagadta a vallomástételt, és a gyanúsítás ellen is panaszt tett. Az ügyész kérte a támadó letartóztatását, aki a rendőrök megkéselése miatt akár életfogytiglant is kaphat. A férfi időközben mégis a vallomástétel mellett döntött, beismerte tettét. A gyanúsított kirendelt védője azt mondta, hogy védence szerette volna megvédeni a felette lakó idős nőt, a kést pedig önként adta át a kiérkező rendőröknek. Az ügyben parancsnoki kivizsgálást is lefolytattak, amely során arra jutottak, hogy szakszerű volt az intézkedő rendőrök fegyverhasználata. A Blikk azt írja, az elkövető jelenleg az Igazságügyi Megfigyelő- és Elmegyógyító Intézetben van.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!