Rtl: Évek óta haragban álló jordán és szír családok verekedtek a Lurdy házban

2023. április 22. – 21:24

Másolás

Vágólapra másolva

Péntek reggel tömegverekedés tört ki a budapesti Lurdy házban, két család tagjai a bevásárlóközpont ételudvarában feszültek egymásnak, a verekedésnek a rendőrség vetett véget.

A rendőrség azt írta, hogy a helyszínre több járőr és a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói érkeztek, akik három feltételezett elkövetőt a helyszínen elfogtak. Egy embert a mentők fejsérülés miatt kórházba vittek, az Rtl információi szerint a férfi koponyasérülése életveszélyes.

A lap szerint a verekedők egy jordán és egy szír család tagjai, a családfők évek óta haragban vannak. A helyszínről többen elmenekültek, őket még keresik a rendőrök, akik életveszélyt okozó testi sértés és csoportos garázdaság bűntette miatt folytatnak nyomozást, eddig három férfit hallgattak ki gyanúsítottként, közülük egyet őrizetbe is vettek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!