Zavarosan elköltött 819 671 398 forintot és a NER-rel jó viszonyt ápoló milliárdosokat találtunk ott, ahol Hadházy Ákos EU-pénzes csalást sejt

2023. május 12. – 18:48

Másolás

Vágólapra másolva

Hadházy Ákos ellenzéki parlamenti képviselő, aki rendszeresen keresi a mutyigyanúsan megvalósult európai uniós támogatású projekteket – emlékezhetünk a közelmúltból az erdő nélküli lombkoronasétányra –, pénteken hét fotó társaságában azt posztolta ki a Facebookjára: „Kevés ennél szemtelenebbül és aljasabbul elcsalt EU-s projektet láttam, pedig erős a mezőny.” Mint írta, „infarktuson átesett betegek rehabilitációjának kutatására(!) kapott három ÉPÍTŐIPARI CÉG(!) 820 millió(!) forintot”, amit úgy költöttek el, hogy

„építettek egy 16 lakásos társasházat, aminek földszintjén levő »kutatóintézetben« elvileg 12 hónapig kutattak”.

Az egyik képen látható egy „köszönőtábla” fotója, és arról, ha nehezen is, de leolvasható, a GINOP (Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program) milyen kódszámú projektjéről van szó. Erről: GINOP-2.1.1-15-2016-01076.

Egy gyors keresés a neten – és innentől válik igazán zavarossá a dolog. Az kiderül ugyan, hogy az ilyen kódszámú projektnek az „akut koronária szindrómán átesett betegek komplex rehabilitációs kezelésének kidolgozása” a fő célja, csakhogy innentől mintha a mi világunkba a multiverzum egy másik szelete is betolakodna. Úgy tűnik ugyanis, hogy ez a program egyszerre két helyszínen is megvalósult.

Szívbetegek, szívkórház, logikus

Ha a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Karának honlapján olvasható információkból indulunk ki, akkor ez a helyzet:

„GINOP-2.1.1-15-2016-01076
Akut koronária szindrómán átesett betegek komplex rehabilitációs kezelésének kidolgozása, és a betegcsoport stressz fiziológiás/patológiás vonatkozásainak vizsgálata, »Stress-AMI«
Megvalósítási helyszín: MHEK Honvédkórház, Balatonfüred.
Vizsgálatvezető: Dr. habil. Kósa István” (A professzor szerepel az SZTE ÁOK belső munkatársai között is, de osztályvezető főorvos a balatonfüredi szívkórházban is.)

Ez nem is tűnik hülyeségnek, aki egy kicsit is jártas – akárcsak kényszerből, egy szívbeteg hozzátartozó miatt – a kardiológia világában, az valószínűleg ismeri a balatonfüredi szívkórházat is. Hadházy is megjegyzi ezt, amikor kifogásolja a „kutatóközpont” építését, mondván: „néhány utcával odébb ott a sok évtizede Balatonfüreden működő szívszanatórium”.

Egy helyszín helyett két másik helyszín

Csakhogy ha tovább böngészünk a Google-találatok között, azt látjuk, hogy ennek a projektnek a nyertese nem az állami intézmény – és itt már más a helyszín is. Az Ultra Projekt Kft. honlapján ugyanis (ezt a weboldalt Hadházy is belinkeli a posztjába) az alábbi olvasható:

PROJEKT ADATAI
Projekt címe: AKUT KORONÁRIA SZINDRÓMÁN ÁTESETT BETEGEK KOMPLEX REHABILITÁCIÓS KEZELÉSÉNEK KIDOLGOZÁSA
Projekt azonosítószáma: GINOP-2.1.1-15-2016-01076
Kedvezményezettek:
ULTRA PROJEKT Építőipari és Szolgáltató Kft.
HÍD TRANSZ Építőipari és Szolgáltató Kft.
Somogyi Udvar Szolgáltató Kft.
Helyszín: 8230 Balatonfüred, belterület 122/4 hrsz, 8630 Balatonboglár, Bercsényi u. 2.
Összköltség: 1 596 854 397 Ft
Támogatás összege: 819 671 398 Ft

Mint két tojás, a két GINOP-kód olyan. Sőt, mint ugyanaz a tojás kétszer – hiszen betűről betűre, számról számra megegyeznek. Ezek szerint tehát három ingatlanos magáncég nyert néhány százezer forint híján 820 millió forintnyi támogatást arra, hogy… Hogy mire is?

A helyzet nem lett egyszerűbb. Bár a projekt címe néhány szóval rövidebb, mint a szívkórházé, az átfedés nem elhanyagolható. Azt nem zárhatjuk ki, hogy az állami egészségügyi intézmény és a három ingatlanberuházó közösen nyerte el az uniós támogatást a projektre – pénteken telefonon a szívkórház központi számán, illetve Kósa professzor szegedi egyetemi és balatonfüredi kórházi számán is hiába próbálkoztunk, majd emailben küldtünk kérdéseket –, bár az továbbra is furcsa, hogy miért kellett ehhez egy önálló ingatlanberuházás.

Amit viszont tudni lehet: a három magáncég közül legalább kettő a NER-rel gyakorta üzletelő Apáthy család közvetlen vagy közvetett érdekeltségébe tartozik: a Somogyi Udvar Kft. két cégen keresztül 60 százalékban Apáthy Endre Árpádé, míg a tavaly októberben HT Property Kft.-nek átkeresztelt Híd Transz Kft. 90 százalékban Apáthy Zoltán Endréé.

A HT Property Kft.-nek egyébként a cégadatok szerint hat telephelye van, ezek közül egy-egy az a balatonboglári és balatonfüredi cím, amely az Ultra Projekt Kft. honlapja szerint a csaknem 1,6 milliárd forintos beruházás két helyszíne volt. Különösnek nem mondható módon a Somogyi Udvar Kft.-nek is van két telephelye, az egyik épp Balatonbogláron, a másik épp Füreden – ugyanezeken a címeken.

A harmadik cég, amely a honlapon még Ultra Projekt néven fut, de 2021. január 29-e óta EFM Egészségügyi Szolgáltató Kft.-nek hívják, látszólag nem Apáthyéké: a cégnyilvántartás adatai szerint 2022 augusztusa óta azé a László Györgyé, akinek az Apáthy családdal való közös üzleteit bővebben taglalja a fentebb linkelt Átlászó-cikk (a kapcsolatra utal az is, hogy ennek a cégnek is telephelye mind a balatonboglári, mint a balatonfüredi cím). És akinek az aláírásával érkezett is egy nyilatkozat lapunkhoz néhány órával azután, hogy próbáltuk kibogozni, mit is talált Hadházy Ákos.

A nyilatkozat szerint semmit.

„Képviselő úr szándékosan csúsztat vagy súlyosan téved, amikor valótlanul állítja, hogy az »Akut koronária szindrómán átesett betegek komplex rehabilitációs kezelésének kidolgozása« uniós projektet »elcsalták«, és hogy az Európai Unió támogatásából »kutatóintézetnek álcázott lakások épültek« volna”

– írja válaszában László György.

Az épületben a válasza szerint „két külön beruházásként, elkülönített költségvetésből valósult meg a kutatóközponthoz kapcsolódó pályázat, illetve a 16 lakás és parkoló építése. A két külön beruházás fizikailag elhatárolt, külön bejárattal rendelkezik”.

Szerinte a konzorcium a szívműtéten átesett betegek rehabilitációjához kapcsolódó pályázati vállalásait megvalósította. „A pályázati támogatás utolsó részletének kifizetése előtt a támogatott beruházás elkészültét helyszíni ellenőrzésen is vizsgálták és jóváhagyták, a pályázati forrásokkal 2021-ben, a számlák benyújtásával az elszámolás szabályosan megtörtént” – érvel.

A beruházás úgynevezett bokrétaünnepségén a helyi tévének is nyilatkozott László György arról, hogyan működik majd az egészségközpont, ebben is említette, hogy a szívkórházzal együttműködnek majd.

Azt, hogy kutatás valóban történhetett, alátámasztani látszik az is, hogy a Magyar Kardiológusok Társaságának 2020-as tudományos kongresszusának programjában szerepel ez az előadás: Stressz és trombocyta funkció összefüggése akut koronária szindrómát és komplex kardiológiai rehabilitációt követően. A nyolcperces előadás tíz szerző munkájával állt össze, köztük van az Ultra Projekt és Híd Transz egy-egy képviselője, valamint a kutatási területen dolgozó szakemberek a füredi kórházból és más egészségügyi intézményekből.

László György mostani írásos nyilatkozata szerint az EU által támogatott beruházás helyszínén lévő magánlakások „a Támogató Hatóság által előzetesen engedélyezett módon, külön szerződés alapján, számlákkal igazolva, magánköltségvetési forrásból és bankhitelből épültek meg és kerültek értékesítésre”, és hogy a projekt teljes költségvetése 3 milliárd forint volt.

Ha ez így is történt, a cég honlapján erről finoman szólva is félreérthetően fogalmaznak, amikor az Információ menüpontban a fizetési információknál azt írják: „Mivel beruházásainkat saját erőből és európai uniós támogatásból valósítjuk meg, leendő tulajdonosaink számára kedvező fizetési ütemezést tudunk biztosítani (…) Az előértékesítési szakaszban, a fizetési ütemezés tekintetében kedvező áron juthat hozzá új lakásához”.

"Saját erőből és európai uniós támogatásból" – forrás: az Ultra Projekt Kft. honlapja
"Saját erőből és európai uniós támogatásból" – forrás: az Ultra Projekt Kft. honlapja
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!