Schadl marad letartóztatásban, Völner nem jelent meg az első tárgyalási napon

2023. május 16. – 09:43

Schadl marad letartóztatásban, Völner nem jelent meg az első tárgyalási napon
Schadl György a Fővárosi Törvényszék folyosóján érkezik a tárgyalásra – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Bilincsben, vezetőszáron, szokás szerint maszkban érkezett a Fővárosi Törvényszék dísztermébe Schadl György, a végrehajtói kar volt elnöke, mert az ő meghallgatásával kezdődik el az elmúlt évek egyik legsúlyosabb korrupciós ügye, az úgynevezett Schadl–Völner-per.

A már egy ideje letartóztatásban ülő Schadl kezében vastag papírköteget cipelt, és most sem engedte, hogy a tárgyalóteremben a sajtó őt fotózza (fenti képünk nem a tárgyalóteremben, hanem a bíróság folyosóján készült). A kék-fehér mintás zakóját most egy fekete öltönyre és lila nyakkendőre cserélte. A legtöbb vádlott, köztük Schadl György, a felesége és az apja sem engedték, hogy a tárgyalóteremben fotózzák őket.

Eddig csak az előkészítő ülések mentek le, amiken röviden arról kérdezték a vádlottakat, bűnösnek vallják-e magukat, vagy sem. Akik pedig ezeken ártatlannak vallották magukat, azoknál most elindult a büntetőper.

Iratismertetéssel kezdenek kedden, amin a bíró szerint minden vádlottnak meg kell jelennie. Tizenkettőből tizenegy vádlott el is jött, de Völner Pál ügyvédje azt feltételezte, hogy a védencének nem kell kedden eljönnie a bíróságra, így a fideszes exállamtitkár nem jelent meg a bíróságon. Védője a bíró kérdésére erről azt mondta, nem látja annak „értelmes okát, hogy többórás iratismertetést miért kell megismételnie az ügyésznek. Akkor nagy tisztelettel elnézést kérek, én mondtam Völner úrnak, hogy nem kell jönni, mert nem kalkuláltam azzal, hogy a vádirat ismertetésére sor kerülhet.” A volt igazságügyi miniszterhelyettest és államtitkárt jövő kedden hallgatja meg a bíróság.

Schadl György és a harmadrendű vádlott, Rehák Róbert is kezdeményezte a bíróságtól, hogy engedjék ki őket a letartóztatásból, de a bíró az elsőrendű ítéletig ezt fenntartja.

Schadl György eddig sem vallotta be a bűnösségét, a dolgát viszont még megnehezítheti, hogy a huszonkettő vádlottból tízen – köztük hat végrehajtó – már igen. Őket a bíróság már el is ítélte, a legtöbbjük felfüggesztettet és pénzbüntetést kapott.

Az összetett vád fő csápja, hogy Schadl „korrupciós kapcsolatot alakított ki” Völner Pállal, aki rendszeresen 2–5 millió forintot kapott tőle – összesen legalább 83 millió forintot –, és az államtitkár cserébe vállalta, hogy a pozíciójából eredő befolyásával Schadl kéréseire elintéz konkrét ügyeket, például a jól jövedelmező végrehajtói kinevezéseket. És hogy mindezt miből finanszírozta a végrehajtói kar elnöke? A nyomozók szerint abból a pénzből, amit Schadl azoktól kapott, akiket a végrehajtói pozícióba segített. Így összesen 924 millió 852 ezer forint illegális jövedelemre tett szert.

Schadl mindezt korábban már tagadta, és közben áprilisban lemondott a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöki tisztségéről, vele együtt pedig az egész elnöki kar is benyújtotta a lemondását.

Völner is sorra kerül

A büntetőperben a bíróság sorban meghallgatja az összes vádlottat – mivel a huszonkettőből tízen már beismerték a bűnösségüket, már csak tizenkettő maradt belőlük. Egyikük a volt igazságügyi miniszterhelyettes és fideszes államtitkár, Völner Pál, aki szintén ártatlannak vallotta magát, így neki is újra a bíróság elé kell állnia – őt jövő kedden hallgatják meg.

Völner az előkészítő ülésen röviden azt mondta bíróságnak, „bűncselekményt nem követtem el, a vádirat nagy része súlyosan valótlan és alaptalan”. Állítása szerint Schadl Györgytől sosem fogadott el pénzt, és jogtalan előnyt sem szerzett neki, a vád pedig valótlanul állítja, hogy az államtitkári pozícióját használta fel, hogy jogosulatlan segítséget nyújtson. „Hivatali hatáskörömet sosem léptem túl” – mondta. Azt állította, a nyomozati anyagból több olyan hanganyag kimaradt, ami az ő ártatlanságát bizonyítaná, és reméli, hogy a sajtóban eddig megjelent cikkek, amik ezen iratok alapján íródtak, nem befolyásolják majd a bíróságot a döntésben.

Völner védője egy sor ember tanúkénti meghallgatását kezdeményezte, köztük Varga Judit igazságügyi miniszter, Vízkelety Mariann volt államtitkár, Kovács Pál volt államtitkár, Süli János volt miniszter, Trócsányi László egykori igazságügyi miniszter, Molnár Zoltán államtitkár, Hajas Barnabás államtitkár meghallgatását.

A Telex a kezdetektől követi az úgynevezett Schadl–Völner-ügyet, a témában írt összes cikkünket ide kattintva találja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!