Félmilliós büntetést kapott egy olasz férfi, aki a budapesti reptéren rátámadt az Európa-liga döntőjének játékvezetőjére

2023. június 5. – 09:57

Másolás

Vágólapra másolva

Gyorsított eljárásban bíróság elé állítottak egy olasz férfit, aki a labdarúgó Európa-liga budapesti döntőjének másnapján rátámadt a meccs játékvezetőjére a ferihegyi repülőtéren, közölte a Fővárosi Törvényszék.

A férfi elismerte bűnösségét, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Garázdaság vétségében mondták ki bűnösnek, és ezért félmillió forintos pénzbüntetést szabtak ki rá. Az ítélet még pénteken született, de csak most számoltak be róla.

Enyhítő körülményként értékelte a bíróság azt, hogy a férfi együttműködött a hatóságokkal, és azt, hogy beismerte tettét. Figyelembe vették azt is, hogy súlyos betegsége van, és egy kiskorú gyermekről gondoskodik. A fellebbezésre jogosultak az ítéletet tudomásul vették, így az pénteken jogerős lett.

Anthony Taylor játékvezetőt a rendőri beavatkozás védte meg a súlyosabb támadástól. „Meg vagyunk döbbenve az Anthonyt és családját ért indokolatlan és aljas verbális bántalmazástól” – írta az angol hivatásos játékvezetők szervezete. A brit bírót a döntő után hevesen kritizálta José Mourinho, az AS Roma portugál vezetőedzője, aki a parkolóban is szidta őt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!